2012. július 27., péntek

Fellobban az olimpiai láng

2012. július 27.
„Vigyünk külföldre evezősöket, vívókat, futókat, és íme, szabad forgalmat indítunk meg, amelynek segítségével a vén Európa vérkeringésébe belevisszük a béke gondolatát” – ezekkel a szavakkal fejezte be előadását Pierre de Coubertin báró 1892. november 25-én a Sorbonne Egyetem aulájában, a Francia Atlétikai Sporttársaságok Uniójá­nak értekezletén.
Szavaival azt a békegondolatot vitte tovább, melyet az i. e. VIII. században az éliszi Iphitosz és a spártai Lükurgosz „echecheiria” (magyarul istenbéke) címen fogalmazott meg, hogy aztán egy érckorongra, diszkoszra vésve Zeusz felesége, Héra istennő oltalma alá helyezzék Zeusz Olümpia szent ligetében álló templomában. Az istenbéke szent hellyé nyilvánította Olümpia ligetét, és kötelezett minden görögöt, hogy a játékok idejére szüntessen meg minden fegyveres összetűzést.
Bármennyire is erősödött az újra életre hívott olimpiai eszme – 1912-ben először az újkori olimpiák történetében éremmel díjaztak; 1914. június 20-án a Nemzetközi Olim­piai Bizottság párizsi ülésén Coubertin bemutatta az olimpiai zászlót (fehér mezőben a világrészek egységét jelentő, egymásba fonódó öt színes karika) –, kitört az első világháború, s elmaradt az 1916-os újkori olimpia… Hiába csendesedtek el a fegyverek, időbe telt, amíg visszaállt a fejlődést szolgáló kerékvágásába az olimpiai mozgalom. 1936-tól a játékok ünnepi külsőségéhez tartozik az olimpiai láng, melyet ezekkel a szavakkal hívtak: „Jöjj, szent láng! Világolj, melegíts, és ne aludj ki soha!” Három évre rá kitört a második világháború, kilenc évvel később Japán földjén robbant az első atombomba. Közben kimaradt két újkori olimpia (1940 és 1944), feledésbe merült az istenbéke. Szemünk előtt fonódott láncba az emberi életeket követelő események sorozata: 1956-ban a Szuezi-csatorna körüli „vihar”, a magyar forradalom; 1972-ben Mün­chenben az arab terroristák izraeli sportolók ellen elkövetett gaztette; 1976-ban a NOB lausanne-i székházának szeparatisták általi néhány órás megszállása, az afrikai országok bojkottja azért, mert Új-Zéland rögbi-válogatottja a fajgyűlölő Dél-Afrikában vendégszerepelt; 1980-ban az újabb bojkott, mert a szovjet hadsereg bevonult Afga­nisztánba; 1984-ben jött a „bojkottvisszavágó”; 1996-ban centenáriumát ünnepelte az újkori olimpiai mozgalom, az atlantai játékok olimpiai parkjában pedig bomba robbant; 2004-ben pár hónappal a játékok megnyitása előtt Athént rázogatták a bombarobbanások… Lassan, de biztosan érkeztünk abba az érába, melyet a terrorizmus tart rettegésben. Látva a londoni képeket, azt a fantasztikus terrorelhárítási felkészülést, az aggódás, a félelem környékez.
Mégis merjük remélni, hinni, hogy a sorrendben harmadik londoni olimpián ma este fellobban a „szent láng”, beragyogja az elméket, felmelegíti a szíveket – a terroristákét is –, s ha nem is örökké, de a játékok tizenhat napja alatt ott, a londoni stadionban zavartalanul égni fog, szent lesz a béke, és soha nem látott fényben lengi körül a résztvevőket a szeretet, a barátság, a sportszerűség melege. Szerző: Áros Károly