2012. július 2., hétfő

Világtalálkozó és csárdásrekord-kísérlet Gyergyószentmiklóson

2012.07.01. 
Július végén világtalálkozót tartanak a Gyergyószentmiklósról elszármazottaknak. Az eseményen a tervek szerint csárdásrekordot is felszeretnének állítani, amelyen majd 2000 népviseletbe öltözött személy ropná a táncot a székelyföldi város főterén.
„Találkozzunk Szent Anna-napján itthon, Gyergyószentmiklóson” – ezzel invitálják a szervezők a szülővárosukból elszármazottakat a július 26-29 közötti világtalálkozóra, amelynek kiemelt rendezvénye a csárdásrekord-kísérlet.
Mezei János, a város polgármestere azt nyilatkozta, azért találták ki és azért szervezik a csárdásrekord-kísérletet, mert ezzel is felszeretnék hívni a figyelmet Gyergyószentmiklósra, hogy megmutassák a nagyvilágnak: itt, a Székelyföld közepén él egy olyan közösség, amelyik még ápolja a hagyományokat.
A Hóvirág Néptáncegyüttes tagja bemutatták a tánclépéseket a közönségnek, a felvételt pedig feltették az Internetre is, így azok is megtanulhatják a gyergyói csárdást, akik majd csak a rekordkísérletre érkeznek Gyergyószentmiklósra.
Az egyik szervező, Pál Levente szerint a bajai 1600 táncossal felállított rekordot ők 2000 személlyel szeretnék megdönteni. Tánccsoportok tagjai, fiatalok, idősek, vagy akár átutazó turisták is részt vehetnek a nagy gyergyói csárdásban. Szász Ferenc koreográfus azt mondja: ne szégyellje senki, mindenki vegye fel a népviseletét, és 28-án jelenjen meg csárdásolni. 
A város önkormányzata a nagy eseményre létrehozta a vilagvandor.ro weboldalt, amelyen eddig már több mint 350 Nyugat-Európában, Kanadában, Japánban és Ausztráliában élő gyergyói jelezte részvételi szándékát. Duna Tv