2018. május 1., kedd

Megérkeztek az amerikai fegyverek Ukrajnába

2018. május 01., 
Megérkeztek Ukrajnába a régóta várt Javelin típusú amerikai páncéltörő rakétarendszerek az Egyesült Államokból – erősítette meg a sajtóban keringő híreket Petro Porosenko ukrán elnök a Facebook-oldalán.
Az államfő hangsúlyozta, hogy a korszerű, szakértők által a világ leghatékonyabb páncéltörő fegyverének nevezett Javelin rakétarendszer nagy mértékben megnövelte Ukrajna harci képességét és elrettentő erejét, ami nemcsak Ukrajna, de az euroatlanti térség biztonsága szempontjából is jelentős előrelépés.
“Őszintén hálás vagyok Donald Trump amerikai elnöknek azért a korrekt döntésért, amelyet Ukrajna támogatásában, a szabadság és a demokrácia védelmében meghozott. Washington nem pusztán teljesítette a kettőnk közötti megállapodást, de demonstrálta vezető szerepét is, és példát mutatott” – hangoztatta Porosenko.
Hozzáfűzte, hogy szilárd álláspontra számít Ukrajna minden partnerétől – főként a G7 országoktól – Oroszországot illetően. “A Kremlnek egyre magasabb árat kell fizetnie az Ukrajnával szembeni agresszióért” – szögezte le.
A Javelin (gerely) rakétarendszert a világ leghatékonyabb páncéltörőjeként tartják számon. A rakéta az indítás után mintegy 150 méteres magasságba emelkedik, majd felülről csap le, a harckocsik páncélzata ugyanis a tetejükön a legvékonyabb. A Javelin olyan védelemmel ellátott harckocsik ellen is hatékony, amelyek a rakétát még becsapódás előtt meg tudják semmisíteni. A Javelin rakétáknak ugyanis tandem elrendezésű robbanófejük van, amelyben a kisebb rész a reaktív védelem működésbe lépésének semlegesítésére való, a nagyobb pedig ezután felrobbantja a célpontot.
Donald Trump a múlt év végén határozott úgy, hogy az Egyesült Államok élet kioltására is alkalmas védelmi fegyvereket, köztük Javelin rakétarendszereket ad Ukrajnának. A döntés ellen Moszkva hevesen tiltakozott. Viktor Muzsenko ukrán vezérkari főnök január 17-én bejelentette, hogy a Javelinek két hónap alatt, de legkésőbb fél éven belül megérkezhetnek Ukrajnába.
Az amerikai védelmi minisztérium március elején hagyta jóvá 210 Javelin páncéltörő rakéta és 37 hozzá való indítóegység szállítását Ukrajnába. A fegyverszállítmány mintegy 47 millió dollárba kerül. Ellentmondó hírek jelentek meg viszont az elmúlt hónapokban arról, hogy ki fizeti ezt az összeget.
Porosenko az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács (RNBO) január közepén tartott ülésén azt mondta, hogy Ukrajna ingyen kapja az Egyesült Államoktól a Javelineket, továbbá egyéb védelmi fegyvereket összesen 350 millió dollár értékben. A tényt, hogy az Egyesült Államok 350 millió dollár értékben saját költségre készül védelmi fegyvereket szállítani Ukrajnának, néhány nappal előtte megerősítette Mary Jovanovich Kijevben akkreditált amerikai nagykövet is. Később viszont a Javelinek megvásárlásáról, illetve eladásáról beszéltek az ukrán és az amerikai médiában egyaránt. Ukrán híradásokban említést tettek arról is, hogy Washingtonban titkosították az Ukrajnának szánt Javelinek szállításával kapcsolatos információkat.

Forrás: MTI