2018. május 17., csütörtök

Régi csatorna, újfajta zápor

2018-05-16
Megint meglett a hatása a régen fektetett és mára elavult szatmárnémeti csatornarendszernek: a város több pontján sem bírta elvezetni a négyzetméterenkénti ötvenliteres csapadékmennyiséget.
Több kilométer csatornavezetéket kellene kicserélni ahhoz, hogy a hálózat el bírja vezetni az akkora vízmennyiségeket, mint amekkora a kedd délutáni, trópusi záporhoz hasonló eső idején esett, nyilatkozta szerkesztőségünknek az ügyben az Apaserv vezérigazgatója. Leitner János elmondta, hogy a Horea utca környékén például a hatvanas években lefektetett csatornák vezetik el az utcákról a vizet, és nem az eldugult vezetékekkel volt gond, hanem hogy ötven évvel ezelőtt nem számoltak ilyen heves záporokkal, a hálózatot a múlt század közepén nem ennyi víz ilyen rövid idő alatt való elvezetésére méretezték. Ugyanezen okokból történt az meg korábban, hogy a megyeszékhely két vasúti aluljárójában is állt a víz, ha erősen esett, de ezek közül az egyik helyszín problémáját megoldották. Az Octavian Goga utcai aluljáró közelében egy nemrég telepített, föld alatti, háromezer köbméteres gyűjtőtartály csillapítja a hirtelen vízhozamot, és hamarosan a Batizi úti aluljáró közelében, a Fabricii utcán is lesz egy ugyanilyen, harmadik lépésben pedig a Vulturului utcán is beásnak a földbe egy hasonló kapacitásút.
A városnak azon a részein, ahol a csatornanyílások nem bírták elnyelni a kedd délutáni zápor vizét, akkora beruházásra lenne szükség, amilyet nem indokol az időnként elnyeletlenül maradt esővíz, szögezte le Leitner, időszakosan előforduló, néhány percig tartó jelenségről van szó, vannak sokkal fontosabb átépíteni valók is a szatmári víz- és csatornahálózaton. Valamelyest javíthat a felmerülő problémákon az, amit a Horea utca közelében is tervez az Apaserv: növelni fogja a felszíni vizet elvezető csatornanyílások számát a kritikus kereszteződésben, amire jó alkalom is kínálkozik: amikor a város elkezdi ott a járdafelújítást. A színház utcájának központ felőli végén azért is gyűlhetett fel az esővíz, mert alacsonyabban van, mint a környék más részei, így még nagyobb aszfaltfelületről idefolyó vizet kellene elnyelniük a csatornanyílásoknak és elvezetnie a csatornának.
Princz Csaba