2014. október 31., péntek

Furcsaságok - Bűnszövetség közvetít autonómia ügyében ?

2014. október 28.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere és Tamás Sándor Kovászna Megye Tanácsának elnöke sajtótájékoztatón nyilatkozott (1)arról, hogy a Friends of the Proiect on Ethnic Relations nevezetű "amerikai" civil szervezet kezdeményezésére és közvetítésével kerekasztal megbeszéléseken képviselték Székelyföld autonómia-ügyét.Tamás Sándor többek közt azt is elmondta, hogy a meghívottakat az amerikaiak választották ki, a résztvevők az RMDSZ elnökének tudtával és felhatalmazásával vettek részt a találkozókon. A román-magyar párbeszéd kapcsán fontosnak tartják a teljes átláthatóságot, tette még hozzá.
A teljes átláthatóság érdekében fontosnak tartjuk az alábbiakat a nyilvánosság elé tárni: 
1. a Friends of the Proiect on Ethnic Relations nem amerikai, hanem román civil szervezet, egyesület, amelyet nem olyan rég, 2014. június 5-én jegyeztek be a bukaresti bíróságon (bejegyzési szám: 89); 
2. alapítótagjai: Nicolae Mergeani, Victor Adrian Prodan, Constantin Beiu, cenzor: Carmen Elisabeta Dragoi (2)
3. a felsorolt személyek az október 23-án őrizetbe vett Andrei Hrebenciuc által létrehozott bűnszövetség tagjai, ügyvédek, akik ellen a Korrupcióellenes Ügyészség jelenleg vizsgálatot folytat pénzmosás és befolyásolás miatt, a nagy port kavart törvénytelen erdő-visszaszolgáltatások ügyében. (3)
Kérjük az érintett politikusok felelősségre vonását, hogy a számunkra nagyon fontos autonómiaügyet kompromittálták és megtévesztették a közösséget a hazugságaikkal! Egyben kérünk nyilvános magyarázatot arra, hogy milyen kapcsolatban állnak a fent említett bűnszövetkezettel. 
Civil Felelősség 2014 társadalmi csoport
2014. október 28.
Vonatkozó dokumentumok:
(1) Antal Árpád és Tamás Sándor autonómiát kértek Székelyföldnek az amerikaiak által szervezett román-magyar kerekasztalon 
(2) A Román Civil Szervezeti Adatbázis (Registrul National ONG) adatai
Indexul persoanelor juridice fără scop patrimonial – asociatii - partea a II-a 
Nr. crt. 42601
Denumire: ASOCIAŢIA FRIENDS OF THE PROJECT ON ETHNIC RELATIONS
Numar inreg National: 17196/A/2014
Numar inreg instata: 89
Data inreg instanta: 05/06/2014 
Data incheiere: 21/05/2014
Judet: BUCURESTI
Asociati/Fondatori: Nicolae Mergeani, Victor Adrian Prodan, Constantin Beiu
Scop: Asociatia are drept scop dezvoltarea multiculturalismului civic, lingvistic, confesional prin sustinerea pacii, convietuirii interetnice si cultivarea valorilor comune.
Consiliul Director este organul executiv numit pentru o perioada de 5 ani fiind format din 3 membri: Nicolae Mergeani, in calitate de Presedinte, Victor Adrian Prodan, Constantin Beiu Cenzorul va realiza controlul activitatii economic-financiare si este desemnat in persoana doamnei Carmen Elisabeta Dragoi.
(3) DNA - COMUNICAT
23 octombrie 2014 
Nr. 1500/VIII/3 
http://www.pna.ro/comunicat.xhtml?id=5431
„ (...) De asemenea, în cauză, s-a dispus extinderea și efectuarea în continuare a urmăririi penale faţă de: 
MERGEANI NICOLAE, avocat, 
PRODAN VICTOR ADRIAN, avocat 
DRĂGOI CARMEN ELISABETA, asociat şi administrator al societăţii comerciale Reședința Vârstnicilor SRL, 
toți pentru săvârșirea infracțiunii de spălare de bani, 
(...)
Facem precizarea că efectuarea urmăririi penale și punerea în mișcare a acțiunii penale sunt etape ale procesului penal reglementate de Codul de procedură penală, activități care nu pot, în nici o situaţie, să înfrângă principiul prezumţiei de nevinovăţie.”


Hrebenciuc tanácsosa is tagja az FPER igazgatótanácsának
Rostás Szabolcs | 2014.11.02.
Minden kétség elhárult azzal kapcsolatban, hogy a korrupcióval gyanúsított Viorel Hrebenciuc szociáldemokrata politikus áll az RMDSZ és a román pártok között közvetítő Friends of The Project on Ethnic Relations (FPER) egyesület hátterében.
A Krónikának a Bukaresti 2. Kerületi Bíróságtól származó információi szerint az FPER igazgatótanácsában a szervezet alapítását követően helyet kapott Vladimir Ionaş is, aki nem más, mint a parlament volt PSD-s alelnökének kabinetfőnöke.
Mint arról beszámoltunk, az 1993-as neptuni találkozót szervező Project on Ethnic Relations (PER) nevével nagy vonalakban azonos egyesületet ez év május 21-én jegyezték be a fővárosi bíróságon, tehát nem amerikai szervezetről van szó.
Írásban eljuttatott kérdéseinkre a bíróság sajtóosztálya által adott válaszból kiderül, hogy a FPER jogi személyként történő bejegyzésével az alapítók bizonyos Claudia Cherecheşt hatalmazták fel. Létrehozása pillanatában az egyesület tagsága Nicolae Mergeaniból, Victor Adrian Prodanból és Constantin Beiuból állt, az igazgatótanácsot pedig ugyanez a három személy alkotta, a testület elnöki tisztségét ugyanakkor Mergeani tölti be.
Közülük az ügyvédként tevékenykedő Mergeani és Prodan, illetve a FPER könyvvizsgálójaként feltüntetett Carmen Elisabeta Drăgoi ellen pénzmosás és bűnszervezet létrehozásában való bűnsegédlet gyanújával folytat eljárást az ügyészség Viorel Hrebenciuc és fia, Andrei korrupciógyanús ügyében.
A jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Hrebenciucékat a több százmillió euró értékű erdőterületek illegális visszaszolgáltatása kapcsán gyanúsítják befolyással üzérkedéssel, szervezett bűnözői csoport létrehozásával és pénzmosással.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) szerint a Hrebenciuc körül szerveződött bűnszövetkezet – amelyben Ioan Adam PSD-s képviselő, két bíró és az állami erdővagyont kezelő Romsilva több vezetője is részt vett – 43 ezer hektárnyi, jogtalanul visszaigényelt erdő tulajdonjogát játszotta át egy román arisztokrata család leszármazottjának, Paltin Gheorghe Sturdzának 300 millió eurós kárt okozva az államnak.
Mergeaniék segédletével Hrebenciuc fiának adóparadicsomban bejegyzett cége a piacihoz képest jóval alacsonyabb áron vásárolta fel az illegálisan visszaszolgáltatott erdőterületet, busás haszonra téve szert ezáltal.
A bíróságtól megtudtuk, idén júliusban a FPER igazgatótanácsának összetétele annyiban módosult, hogy Beiu helyét Vladimir Ionaş vette át. Ionaş évek óta parlamenti tanácsosként dolgozik Viorel Hrebenciuc oldalán, a politikus lemondásáig pedig a képviselőház alelnökének kabinetjét irányította.
Mint ismeretes, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a múlt héten spekulációnak nevezte a szövetség, a román politikai pártok és az amerikai külügyminisztérium képviselőinek többszöri egyeztetését tető alá hozó szervezet kétes hátteréről szóló információkat

2014. október 28., kedd

Tabudöntögetés szakértőkkel – Autonómiakonferencia Marosvásárhelyen

2014.10.27. 
Fotó: Bethlendi Tamás

Beszélni kell az autonómiáról, regionalizmusról, föderalizmusról, a tabuk csak úgy ledönthetőek, ha megértjük őket, tudatosul mindenkiben, hogy nem veszélyt hordoznak, hanem a fejlődést szolgálják – e célból szervezett autonómiakonferenciát szombaton az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) a tavalyi hasonló sepsiszentgyörgyi rendezvény folytatásaként.
Akkor a román–magyar párbeszéd volt a központban, most elsősorban szakemberek sora­koztatták fel érveiket, külföldi előadók mutattak be Euró­pában jól működő autonómiákat. Az RMDSZ és az MPP képviselői távol maradtak, így a zárómotívumként tervezett kerekasztal-beszélgetés félszárnyúra sikerült, de az SZNT és az EMNP vezetői vázolták elképzeléseiket, és beszéltek az összefogás, a közös álláspont kialakításának esélyeiről is.
Azok az európai államok sikeresek, melyek egy időben tudják hasznosítani a centralizmus és a regionalizmus jótékony hatásait. Románia agyonközpontosított állam, korrupciótól terhes múltja és jelene, strukturális reformra van szükség, ám nagyon fontos, hogy ez szakmailag is jól alátámasztott legyen – vázolta a szombati marosvásárhelyi autonómiakonferencia bevezetőjében Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) államelnökjelöltje.
Dél-Tirol mint modell
Bakk Miklós politológus, egyetemi tanár a dél-tiroli autonómiamodellel hasonlította össze a kidolgozott erdélyi elképzeléseket: a Székely Nemzeti Tanács statútumát, az EMNT–EMNP javaslatcsomagját (ez Ro­mánia történelmi régiókra történő felosztását javasolja, Székelyföld esetében pedig az SZNT statútumát ültetné életbe) és az RMDSZ által nemrég bemutatott tervezetet. Kegyelmi pillanatnak nevezte, hogy immár az összes erdélyi politikai erő elképzelése nyilvánossá vált, van egy közös pont, és elvileg elindulhat egy racionális vita.
A dél-tiroli autonómiát két szempontból vizsgálta: a folyamatot magát, azt a negyven évet, mely során kialakult a jelenleg működő rendszer, illetve a hatalommegosztás módját, a kialakított intézményi keretet. Vázolta az 1945-ben megkezdődött időszak legfontosabb állomásait, az osztrák állam szerepét, azt, hogy az alapvető keretet létrejötte után miképpen töltötték fel fokozatosan tartalommal.
Hat fontos kérdést emelt ki a dél-tiroli megoldásból, és ezeket hasonlította össze az erdélyi szervezetek javaslataival. Ismer­tette az olasz tartomány jogállását és a kialakított régiók hatásköreit, a tartomány és állam viszonyát, a hatalommegosztás módját, az etnikai kvótáról szóló rendelkezéseket, a nyelvi rezsim, illetve az oktatás szabályozását. Össze­hasonlításából kitetszett, miképpen viszonyulnak a hazai tervezetek eme sarkalatos kérdésekhez, erősségeikre, gyengeségeikre, hibáikra is rámutatott. Követ­kez­te­tésében összegezte: az SZNT tervezetében kevés a dél-tiroli elem, ám fontos vívmánya a folyamat előtérbe állítása. A tervezet hibái dacára azért maradhatott meg eredeti formájában, mert tulajdonképpen egy mozgalmat alapozott meg, és ehhez szükség volt egy „kőtábla” jellegű szövegre. 
Az EMNP tervezete mozaikszerű, célja volt egy általános vízióba (Románia regionális átalakítása) elhelyezni Székelyföld autonómiáját, az ország modernizációjáról szóló társadalmi vitához kívántak hozzájárulni. Az RMDSZ statútuma sokat merít a dél-tiroli megoldásokból, főként a hatáskörök tekintetében, hibái abból adódnak, hogy egyszerűen átemeltek részeket, anélkül, hogy alkalmazták volna a romániai valóságra. Bakk Miklós szerint az RMDSZ esetében az elvi szempontok másodlagosak maradtak, az elfogadtatás szempontjai kerekedtek felül, egy szélesebb társadalmi vita elkezdését tartották fontosnak, illetve azt, hogy parlamenti vitára alkalmas legyen.
Román–magyar párbeszédet
Bodó Barna politológus, egyetemi tanár folyamatban levő kutatásuk eredményeinek tükrében mutatta be, miképpen szerepel a román politikusok közbeszédében az autonómia. Több román vezető személyiség nyilatkozatait elemezte, hasonlította össze. Előadásával tulajdonképpen azt igazolta, hogy nincs egyensúlyban a román és magyar fél közötti autonómiadiskurzus, „úgy megy el egymás mellett a két retorika, hogy nincsenek meg a valós vita fogódzói”.
Rolf Granlund, az EP autonomista, függetlenségpárti frakciója, az Európai Szabad Szövetség (EFA) tiszteletbeli tagja az Åland-szigetek majdnem százéves autonómiáját ismertette, miképpen sikerült ezt fokozatosan szélesíteniük, milyen nehéz­ségekkel találkoztak, majd egy jó tanácsot is megfogalmazott: nem kell elfogadni, hogy kisebbségként kezeljenek, az autonómia felszabadítja egy terület humán erőforrásait, haladni kell előre az önrendelkezés útján.
Szokoly Elek politikai elemző a magyar–román viszonyrendszerben beszélt az autonómiáról. Nem optimista, véleménye szerint a nemzetközi helyzet sem kedvező, de a legnagyobb probléma, hogy nagyon gyenge a román–magyar párbeszéd e témáról. 
A magyarság érdekképviselete két és fél évtizede a parlamentben sokszor kormányzati szerepet is kapott, mégsem sikerült javítania ezen, Bodó Barna előadásában is szembesülhettünk, miképpen értelmezi a többség az autonómia és a regionalizmus kérdését. Ők civil szervezetekben próbáltak javítani ezen a párbeszéden, a Provincia csoport is ezért jött létre, folyóiratokat adtak ki, találkozókat, fórumokat szerveztek, ám tevékenységüknek egyelőre kevés a látszata. 
Felvetette Ma­gyarország szerepét is e folyamatban, véleménye szerint a kettős állampolgárság megadása nem kedvez, fokozhatja a román aggodalmakat, hogy az a Székelyföld követel autonómiát, melynek 80–90 százaléka magyar állampolgár is. Hibának tartja azt az illúziót kelteni a kettős állampolgárság megadá­sával, hogy ezután egy „virtuális Nagy-Magyarországban fogunk lebegni, amelynek immár nagyon kevés köze van a románsághoz”. Mindaddig, amíg nem vesszük tudomásul, hogy Bukaresten keresztül kell megszereznünk az autonómiát, lidérceket kergetünk – mondotta.
Nincs lehetetlen
Andrea Carteny olasz történész nemzetközi, európai példák tükrében világította meg Erdély és Székelyföld autonómiájának esélyeit. Európaivá kell tenni a kérdést, csak akkor van esély megvalósítására – fogalmazott. A nyugati államok 90 százalékában hatalmas vitát váltanak ki olyan kérdések, mint például a globalizáció, de a romániai helyzetről, az itteni belső vitákról alig tudnak valamit.
Fodor Imre, Marosvásárhely volt polgármestere, az SZNT egykori elnöke is a román–magyar viszony alakulását elemezte.
Eva Bidania, az EFA brüsszeli tanácsadója arról beszélt, hogy a szövetség – melyhez az EMNP is csatlakozott – támogatja az erdélyi magyarság törekvéseit, sok esetben eddig is kiálltak a székelység, az SZNT kezdeményezései mellett. Az EFA-t alkotó negyven párt – különböző országok jobb- és baloldali ideológiát valló alakulatai, vannak közöttük függetlenségpártiak, de integrációpártiak is – úgy tekinti, az önrendelkezési jog alapvető emberi jog. Európai példákkal igazolta, semmi nem végleges, történnek ma is változások, ehhez azonban idő, türelem, kitartás és sok-sok erőfeszítés kell. „Ami ma lehetetlennek tűnik, holnap lehetséges lesz. Románia sem állhat le a fejlődés útján, elkerülhetetlenek a változások” – hangsúlyozta. Mint fogalmazott, megrendítette Bodó Barna előadása, az a román politikai retorika, mely szerint az autonómia Európa-ellenes, valótlan, ellentétes azzal az európai tendenciával, mely szerint az államok egyre több hatalmat adnak át a régióknak.
Történelmi régiók
Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke is az el nem kezdett párbeszédről és az autonómia esélyeiről beszélt. Az elmúlt huszonöt évben sok minden fejlődött, de vannak területek, melyeken semmilyen előrelépés nem történt, Románia területi-közigazgatási felosztása ma is a Ceauşescu-korszak nacionálkommunista elképzelése szerinti. A román politikum propagandája szerint a kisebbségi kérdés megoldott, lezártnak tekinthető, ők azonban úgy vélik, csak egy szakaszhoz értünk a kommunista rendszerből demokráciába történő átmenet során.
Az erdélyi magyarságot megilleti a speciális státus, amely megállíthatja az elvándorlást, a magyar társadalom elöregedését. Egyetértenek azzal, hogy egész Romániát, minden régióját érintő decentralizációra van szükség, de ott a dilemma, Románia mire felkészültebb: az aszimmetrikus autonómiára vagy a decentralizált föderalizmusra? A magyar közösség letett három tervezetet, bizonyos csoportosulásoknak vannak föderalista elképzeléseik, de nincs transzszilván modell, erre pedig nagy szükség lenne. Egy erdélyi autonómiamodell kidolgozásában érdekeltté kell tenni a helyi közösségeket, önkormányzatokat – vélekedett. 
Románia pont a túlzott központosítás miatt nem tud fejlődni, és eljuthatunk oda, hogy csődöt mond államként. Ezt előzné meg a decentralizáció, és a Pro Europa Liga elképzelése szerint a történelmi régióknak, azok történelmi fővárosainak kellene megadni az önkormányzás lehetőségét. El­lenzik a megyerendszer fenntartását, a történelmi régiókban alrégiókat kell kialakítani (szintén a hagyományokat alapul véve), ezek között lennének olyanok is, melyek speciális igényeik miatt speciális státust élvezhetnének. Smaranda Enache hangsúlyozta, támogatják a magyar közösség autonómiatörekvéseit, nem gondolják, hogy ezek kárt okoznának a román államnak, tanulni kellene belőlük, hogy a román állam is megfelelhessen a XXI. században a globális világ provokációjának.
Diszkrimináció minden fronton
A kolozsvári polgármesteri hivatal alkalmazottja éppen eltávolítja a civilek által kihelyezett kétnyelvű várostáblát – ezzel a fotóval kezdte előadását Adrian Szelmenczi, a bukaresti ActiveWatch sajtófigyelő ügynökség képviselője, szerinte ugyanis azt tükrözi, miként viszonyulnak a román hatóságok a nemzeti kisebbségek – különösen a magyar közösség – nyelvi jogaihoz. Szelmenczi bemutatójából kiderült: Bukarestben is élénk érdeklődés övezi azokat az eseteket, amelyeknek mifelénk, a Székelyföldön, Erdélyben is nagy a visszhangja – az előadó kitért a székely zászló használatának tiltására, a Községháza felirat miatt indított perekre, a marosvásárhelyi utcanévtáblákra, a kolozsvári városnévtábla-cirkuszra –, a kisebbségi jogok tiszteletben tartásával is foglalkozó civil szervezet pedig nem fél szóvá tenni a tapasztalt diszkriminációt, jogkorlátozást. 
Az alkotmány, több jogszabály, illetve nemzetközi egyezmény szabályozza a nemzeti kisebbségek nyelvi jogait – ennek ellenére a legfelsőbb bíróság is hoz olyan ítéleteket, amelyek ezen előírásokkal ellentétesek – mutatott rá az előadó, példaként említve egy többségében magyar település önkormányzata álláshirdetését, melyben a közhivatalnoki poszt betöltéséhez feltételül szabták a magyar nyelv ismeretét, ám az igazságszolgáltatás ezt diszkriminatívnak ítélte. 
Jogszabályok még úgy-ahogy vannak, azok alkalmazása azonban inkább véletlenszerű, a hatóságok túlzottan féltik a román nyelvet, nehezen fogadják el a magyar közösség jelenlétét a politikai térben. Nem több tehát mítosznál az a bukaresti politikusok által hangoztatott kijelentés, miszerint Románia példaértékűen megoldotta a kisebbségek helyzetét – vonta le a következtetést.
A homogenizációs törekvések bemutatására építette előadását Szilágyi Fe­renc, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem tanára, rámutatva: a 20. század során ennek számos jele megmutatkozott Romániában. A cél mindig ugyanaz volt: a közösségek dezintegrációja, a regionális identitástudat megszüntetése, az izoláció, homogén, manipulálható tömeg kialakítása. A dezintegrációs törekvések egyik formáját jelentették a közigazgatási átalakítások is, a három történelmi országrész lakosságának vegyítése a lakosságtelepítések révén. A hatalom máig nem tett le e szándékáról, Szilágyi példaként említette a román pártok által vázolt régiósítási elképzeléseket, melyek többsége nem a történelmi régiókat veszi alapul, mi több, olyan változata is volt, hogy például a három székelyföldi megyét három különböző közigazgatási egységbe sorolják. 1990 után azonban a Szé­kelyföldön erőteljesen kibontakozott a regionalizmus, de más térségekben is megfigyelhetőek hasonló törekvések.
Igen kemény jelzőkkel – hihetetlen, elfogadhatatlan – illette a nemzeti kisebbségek nyelvi jogainak romániai helyzetét, alkalmazását Davyth Hicks, az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózat elnöke. A veszélyeztetett nyelvek védelmében, illetve a nemzeti kisebbségek nyelvi jogaiért európai fórumokon küzdő szervezet képviselője szerint európai országok példája bizonyítja: e tekintetben is az autonómia jelenthet megnyugtató megoldást, de rövid távú célokat is megfogalmazott a hétvégétől immár az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot is sorai között tudó szervezet képviselője: a közigazgatásban az anyanyelvhasználatot a kisebbség 20 százalékos számarányához kötő jogszabályt kellene módosítani oly módon, hogy az arány 5–6 százalékra csökkenjen.
Farkas Réka, Farcádi Botond

2014. október 26., vasárnap

Autonómiakonferencia: a román politikum megbélyegezte az autonómiát

2014.10.26. 
Forrás: Erdély.ma-archívum

A szombaton Marosvásárhelyen megtartott autonómiakonferencián a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetői egyaránt kedvezően értékelték, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is törvénytervezetet dolgozott ki Székelyföld autonómiájáról.
Izsák Balázs, az SZNT elnöke, Toró T. Tibor, az EMNP elnöke és Szilágyi Zsolt, az EMNP államfőjelöltje egyaránt azt találták pozitívnak, hogy az RMDSZ tervezete szembesíti a román társadalmat azzal, hogy a Székelyföld autonómiája a romániai magyar közösség egészének a politikai célja. 
Az Autonómiatervezetek és regionalizmus a politikai képviselet asztalán című konferencián ugyanakkor mindhárman bírálták az RMDSZ által javasolt megoldásokat. A konferencián romániai, finnországi, olaszországi, spanyolországi szakértők és politikusok tartottak előadásokat az autonómiamodellekről. Az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) politikusai távol maradtak a rendezvényről. 
A konferenciát záró kerekasztal-beszélgetésen Izsák Balázs úgy vélekedett, az RMDSZ hibázott, amikor az olaszországi Dél-Tirol autonómiastatútumát vette mintának a székelyföldi törekvések megfogalmazására. Szerinte a spanyolországi vagy nagybritanniai példák frissebbek, és jobb hivatkozási alapot nyújthattak volna. 
Toró T. Tibor azt kifogásolta, hogy az RMDSZ alkotmánymódosításhoz köti tervezete elfogadtatását. Szerinte ezzel az RMDSZ az autonómiakövetelés mozgalmi hátterét veszélyezteti, hiszen „haza küldi a székelyeket”, és azt üzeni nekik, hogy nincsen tennivalójuk az alkotmány módosításáig. 
Toró is, Szilágyi Zsolt is másodlagos kérdésnek tartotta, hogy egyik vagy másik tervezet ellen megfogalmaznak-e alkotmányossági kifogásokat. Meglátásuk szerint ha van politikai akarat az autonómia biztosítására, az alkotmányosság kérdése nem lehet akadály. 
Szilágyi Zsolt elengedhetetlennek tartotta, hogy ne legyenek zsarolhatók a magyar politikusok, ugyanis ha valakit megérint a román korrupció, „annak nem véleménye lesz, hanem dossziéja”, és a „korrupciós dosszié foglyaként” képtelenné válik az önálló politizálásra, közössége képviseletére.
A konferencián Bakk Miklós politológus hasonlította egymáshoz és a dél-tiroli autonómiamodellhez az erdélyi magyar autonómiakoncepciókat. Szerinte az RMDSZ egy parlamenti vitára előterjeszthető tervezetet próbált megfogalmazni, míg az SZNT afféle „kőtáblába vésett alapdokumentumot” készített, melynek az a funkciója, hogy a mozgalmi hátteret erősítse. Az EMNP tervezetét abban tartotta sajátosnak, hogy Románia egésze számára ajánl megoldást, és az általánostól közelít a székelyföldi sajátosságok felé. 
Smaranda Enache román emberjogi aktivista arról beszélt, hogy a román politikusok oltották be a román társadalmat az autonómiától való félelemmel, és ma már a közösség félelme az egyik legfontosabb akadálya az autonómiának.MTI
Szerk.megj.
Nagyon szerettünk volna a EMNP-SZNT által megrendezett "konferencián" jelen lenni. Részben objektív okok miatt is erre nem volt lehetőségünk, de olvasva a fenti cikket úgy néz ki nem veszítettünk sokat. Azt lehet látni, hogy az autonómia ügye még mindig csak a beszélgetés nivóján van tartva, holott már rég a konkrét megoldást is kilehetett volna alakitani...
Ha igaz, amit az MTI lehozott, akkor észrevehető, hogy továbbra is vannak olyanok, akik nem akarják észrevenni a NUTS2-ben és az ETT-ben rejlő adottságokat!  Nem igen lehet egyettérteni azokkal, akik továbbra is a politikai vonalat vinnék előtérbe, mert vannak sokkal kedvezőbb lehetőségek, amelyekkel mindazok, akik Európa vezetőinél járatosak az állam kötelezettségére tudnák birni a hazai vezetőket, hiszen a NUTS 1-3-as területrendezést már 2003-ban írták alá!!! Azaz mindezt csatlakozási előfeltételként el is fogadta az akkori kormány. 
Ebben a nemzetiek államfőjelöltje is többet tudna tenni, ha ezeket az információkat az európai irodába eljutattná, hogy erről ott többet foglakozzanak, de sajnos nem teszi, hasonlóan a szövetségiek európai parlamenti képviselőkhöz sem igen jut el az információ...
A 2003 ban elfogadott és aláírtak alapján az akkori hazai vezetők azt is vállalták, hogy beleegyeznek mindazon dolgokba, amelyek NUTS-elfogadása által következhet!  Mivel a NUTS 1-3 kötelező jelleggel bír a hazai vezetésnek ezért már nincs beleszólási joga, ha a népközösségi akaratot a mindhárom politikai alakulat Brüsszel-i nyílvántartó irodába elviszi. Ebben az esetben is azt a jogi olvasatot kell elővenni, amivel a Szöcs nevű egyetemi hallgatónő a kétnyelvű táblákra vonakozva az európai biróságon bemutatott s amivel meg is nyerte ezek jóváhagyását: az lakossági igényt nem hagyhatja ki senki sem tétlenül, nem dobhatja a sutba...
Az, aki a Bolzano és a Trento területén kialakult NUTS-2-es autonómia megoldást eltolja nagyon téved! Ezeknek az "Eurórégiónak" számitó terülekben még az autonómia név használata is el lett fogadva a brüsszeli irodában!
A hazai szinten kialakult CENTRU nevű NUTS-2-es eurórégiónak számitó területből könnyen lehetne megalkotni a NUTS-2-es számító Székelyföld nevű európai régiót, ha a 3 megye választott vezetősége ebbe bele akarna menn!!! Igy tettek az olasz-osztrák vezetők is amikor is a Bolzano-Trento NUTS-2-es  Eurórégiót ketté osztották. Fontos adu az is, hogy nem tartották be a minimális lakossági szám kitételt sem! Ebből kikövetkeztetve, hogy ha a többségiektől kikerülő Maros megyei vezető nem is egyezne bele a hármas csoportulásba, akkor már csak a másik két megye vezetőre hárul a dolog megalkotása, De a kérdés az, hogy vajon van bennük annyi erő, akarat? Mert az a tény, hogy a szövetségi vezetők sem igen álltak igazándiból e tényként elfogadható megoldás mellé...  
Olyan adu ez, amit nem lehet és nem is szabad megkerülni!
Ezen kivül aki olvasta az európai régiókra vonatkozó dokumentumokat láthatta, hogy ez év december 31-ig érvényes a mostani NUTS beosztás! Addig az EU-s tagállamoknak le kell adniuk a NUTS-1-3-ra vonatkozó dokumentumait!
Tehát a dolod sürgős ezért nem csak konferenciákra lenne szükség hanem konkrét cselekedetekre!
A spanyol vagy az angliai területeknek a példája igencsak furcsa lehet - még ha modernebb is -, mert ott az autonómián túl már az elszakadást-különvállást tűzték ki célül, Ez pedig a többségiek szeme előtt is piros posztóvá alakitja a székelyek autonómia törekvését. Sajnos a személyi ambiciók nem mindig viszik előre az autonómia ügyét... (EP)

"Embereket el lehet hallgattatni, a valóságot viszont nehéz bezárni a spájzba"

2014. október 22. Szerző: Lukács Andrea
Sokan – mint a 80-as években – egyfajta ellenkultúrát alakítanak ki magukban az állam által minden szinten erőltetett ideológiával szemben, de eközben egy csomó dologról nem beszélnek, nem gondolkodnak – véli Bánki György. A pszichiáter szerint már a fiatalok is kénytelenek egy belső, automatikus kiegyezést végrehajtani, mert családot akarnak alapítani, és meg szeretnének élni. Nem hisz abban, hogy fel fog tűnni egy csodálatos új vezető vagy hazajönnek a magasan képzett, nyitott gondolkodású emigránsok, és rendbe rakják az országot. Azt nekünk magunknak kell megtenni. Interjú.
hvg.hu: Pszichológiai előadásain olyan legendás filmek karaktereit is analizálta már, mint aTaxisofőr Travise, vagy a Shame – A szégyentelen Brandonja: narcisztikus, szorongó és önámító megnyilvánulásokat vizsgált egy-egy jelenetben. A magyar filmeket is pszichiáterszemmel nézi?
Bánki György Fotó: Fülöp Máté

Bánki György: Fogalmam sincs, hogy néz filmet egy rendes pszichiáter. De ha valami foglalkoztat, akkor szívesen leások a mélyére. Nem az izgat, hogy magyar-e a film. Megkönnyebbülés, ha nem kell ezen agyalnom, és a mű magáért beszél. A Fehér Isten esetében például nem kellett, de egy Tarr Bélát nézve sem azon jár az eszem, hogy magyar-e. Fárasztó, ha drukkolni kell azért, hogy ne lehessen észrevenni. Bár szívesen drukkolok, de akkor előfordulhat, hogy azt érzem, mint a focinál: kicsi, sárga és savanyú, de a miénk.
A Színház- és Filmművészeti Egyetemen óraadó tanár vagyok, ott próbálok átadni valamilyen emberképet, olyan lelki mechanizmusokról szóló tudást, amivel utána értően dolgozhatnak a leendő dramaturgok és színészek – most épp drámainstruktorokat oktatok. Az emberismeret mellett szóba jöhetnek társadalmi kérdések is. Ez is az életünk része.
hvg.hu: Terapeutaként a magyar társadalom jelenlegi állapotáról hogyan vélekedik?
B. Gy.: Kényes kérdés, ugyanis ez a mi magyar lelkületünk nagyon sok évszázada rögzült. Bibó szerint például a kiegyezés óta beszorultunk egy torzult, önmagát újratermelő karakterállapotba, aminek alapja többek között az egymás iránti bizalmatlanság, az együttműködés hiánya. Úgy véljük, hogy a problémáink forrása valahol rajtunk kívül van. Édesanyám, Bánki Veronika fordította Sir Bryan Cartledge magyarokról szóló történeti könyvét (Megmaradni – The Will to Survive). Ebben V. Károly német-római császár követe úgy ír le minket, mint akik csak a saját hasznukat nézik, lopják a köztulajdont, és nem becsülik a többi országot. Úgy mulatoznak együtt, mintha testvérek volnának, de közben sunyin acsarkodnak egymásra. Ahol bármit el lehet érni pár ember megvesztegetésével. Akik önteltek, büszkék, nem tudnak parancsolni vagy engedelmeskedni, nem fogadnak el tanácsokat. Mit mondjak, nem tetszettünk ennek a követnek, nyilván a korabeli rezsicsökkentés okozta sérelmei miatt. Közben mi itt az új évezredben is folyton csak reménykedünk, hogy majd ez az egész megváltozik: adunk magunknak még öt évet, és minden szuper lesz!
hvg.hu: Magunk változásában vagy az új generációban reménykedünk?
B. Gy.: Az új generáció ugyanebbe szocializálódik. Sőt! Tulajdonképpen most, hogy az állam magához ragadja az oktatást, a pénzkifizetéseket, megszűnik a sokszínűség, aki ebbe belenő, az folyamatosan függő helyzetben lesz az államtól, mely azt is meg akarja mondani, hogy hogyan gondolkozzon. Erre két válasz lehetséges: magában kialakít egy ellenkultúrát – ez volt a nyolcvanas évek végéig –, vagy hozzásimul és betagozódik a rendszerbe. Közben persze néhány dologról nem beszél, nem gondolkodik, nem firtatja rendszerszinten a dolgot, talán még önmagában sem. Ennek számos jele van, hisz azok, aki most lázadóak lehetnének, akik a húszas-harmincas éveikben járnak, már ebben az életkorban kénytelenek egy belső, automatikus kiegyezést végrehajtani, mivel családot akarnak alapítani, és meg szeretnének élni. Ez egy szomorú történet.
hvg.hu: Mitől függ, hogy melyik utat választja az ember?
B. Gy.: Az emberi természet meglehetősen és sajnálatosan képlékeny: mindig meg tudja magyarázni, hogy amit művel, az miért helyes. Abu Ghraibban (Bagdad közelében lévő börtön, ahol az amerikai katonák kegyetlenül megkínozták, megalázták a feletteseik tudtával a – jórészt ártatlan – fogvatartottakat – a szerk.) az iraki foglyokat kínzó katonáknak is megvolt a saját történetük. Ha ezeknek az egyébként korábban teljesen normális embereknek az addigi életét és az ottani szituációjukat megismerjük, elkezdjük érteni őket, és látni, hogy hétköznapi emberek. Sőt, mi több: a rossz, a hatalom által megépített helyzetben még logikusnak is tűnik a cselekedetük. Ettől még iszonyatos. Viszont ha csak a fotókat nézzük, azt gondolhatjuk, ezek eleve szörnyetegek. Az igazi gondot azonban az életünkben nem a szörnyetegek okozzák, bár a szörnyetegek szeretnek az élre törni, és meghatározni az életünk szabályait, mert nekik így biztonságosabb, mi meg azt hisszük, hogy nekünk is. Az átlagember kiegyezik a számára konstruált rossz helyzettel is, beleilleszkedik, és vacak vagy egészen megdöbbentő reakciókat produkál. Ezért tűnik másnak a harmincas és a kétezres évek német „néplelke”, és erről szól Lars von Trier Dogville című filmje is.
Fotó: Fülöp Máté

hvg.hu: És erről szól Bernhard Schlink A felolvasó című regénye (és annak filmadaptációja). Hirtelen megértjük, hogy Hanna miért zárja be a zsidókat a lángoló templomba.
B. Gy.: Sőt, vissza is kérdez a bíróságon: „Maga mit csinált volna a helyemben?” Ez elég megrázó.
hvg.hu: És miért nem tudunk tanulni a rossz döntéseinkből és a történelmünkből?
B. Gy.: Az emberi természet nem változik és hajlamos újratermeli a problémákat. Tudunk tanulni, csak akkor arra kell berendezkedni, hogy ezt a tudást ébren tartsuk – erre valamiért a nyugatos demokráciák hajlamosabbak. Nem szabad félresöpörni, ami megtörtént, és azt gondolni, hogy hatvan vagy ötven évvel ezelőtt barbárabbak voltak az emberek. Újra kell mesélni a történeteket, mert ha nem meséljük újra, és ha nem érnek össze a történeteink, vagy nem világos a tanulság, vagy önszépítő kultúrát alakítunk ki, akkor a tapasztalatok eltűnnek a süllyesztőben. Ott vannak privátban, az egyes emberekben, de nem hasznosíthatóak: újra elkövetjük egymás ellen a bűnöket.
hvg.hu: Mit tudnak Nyugaton jobban?
B. Gy.: Bárcsak tudnám a választ. Az Egyesült Államok mellett Németország az egyik motorja ennek, ahol a holokauszt után még mindig kellően nagy a bűntudat, és máig hat a felelősségvállalás. De nem jelentkezett ez ott sem rögtön, hanem csak évtizedekkel a második világháború után. Egy darabig az van, hogy aki ellen vétkeztünk, haragszunk is rá, hogy ne kelljen átélni a bűntudatot, hogy ne fenyegessen az empátia, mert akkor az egészet újra kéne gondolni, ami nem igazán kellemes. Mi rögzültünk ebben a fázisban. Általánosságban az látszik, hogy élhetőbbek azok a társadalmak, ahol mód van a múltbeli tapasztalatok ébrentartására, ahol a történetek elmesélhetőek, és így megérthetővé válnak, mert mindegyikről kiderül, hogy embertársakról szól.
hvg.hu: Ehelyett mi az önszépítés hibájába esünk, miért?
B. Gy.: Látszólag könnyebb így elviselni magunkat mint kollektívát, közösséget, társadalmat. Hangsúlyozom, hogy látszólag. Azzal magyarázkodunk, hogy „de hát kérem, mi széplelkűek vagyunk, nem akartunk bántani senkit, kényszerhelyzetben voltunk, minket elsősorban meg kell érteni”. Ezzel a felfogással az a baj, hogy a megértést az áldozattól és a külvilágtól várja, de kevésbé akarja nyújtani.
hvg.hu: Pszichiáterként dolgozik, de publicisztikáiban politikai, társadalmi problémákkal foglalkozik. Egyszer azt írta, hogy „ez a tevékenység ma már egyre inkább ahhoz hasonlít, mint mikor valaki egy töltött fegyverrel a saját halántéka körül hadonászik”. Érték támadások írásai miatt?
B. Gy.: Az elmúlt években írtam pár esszét, amelyekben társadalmi kérdéseket pszichológiailag közelítek meg, mert ezeket a dolgokat fontosnak tartom elmondani. Azért is, mert talán most már tényleg félni kell, ha az ember beszélni akar ezekről. Természetesen, aki szeret szemet hunyni efölött, az kikacaghatja ezt a félelmet. Ám, ha emberek egy bizonyos körülírt csoportja egy kézben tartja a kormányzást, a közmédiumokat, az információt, az adóhivatalt, a kormányzati ellenőrzést, a bíróságot, az ügyészséget és a rendőrséget, ha ő fizeti vagy cseréli le azt is, aki róla kritikát mond, akkor ez a helyzet még csupa jó szándék mellett is torzításhoz vezet. Egy ilyen helyzetben bárkivel történhet bármi. Ugyanis semmilyen garancia nincs, hogy ha valaki közli a véleményét, akkor az nem fog rosszul járni: a jelleme megsemmisítésétől az egzisztenciája felszámolásáig bármit meg lehet vele tenni ebben a fajta államszerveződésben, akár csak ügybuzgalomból. Hogy az egyneműség és a letisztultság hamis nárcisztikus igénye kielégüljön. Embereket el lehet hallgattatni, a valóságot viszont nehéz örökre bezárni a spájzba.
Fotó: Fülöp Máté

hvg.hu: Önnel megtörtént, vagy látott tönkretett egzisztenciát azért, mert véleményt mondott?
B. Gy: Valószínűleg gyakran nem történik semmi: ha az illető nem tűnik fontosnak, mint én, vagy például mert nem folynak át rajta pénzek, vagy szimbolikusan nem tényező, nem kap olyan kitüntető figyelmet. Onnantól kezdve, hogy pénzről, imidzsről vagy szimbólumról van szó, az illető könnyen járhat rosszul.
Láttam olyan embert, aki áldozata lett pártpolitikai mediatizált támadásnak, ami egy rendkívül megbetegítő, destruktív dolog. De ez bármelyik oldalon megjelenhet, a média és a közösségi háló kiszámíthatatlan erővel hozhat embereket tárgyiasított, méltatlan és megalázó helyzetbe. Olyan társadalomban élünk, ahol az egyén a többiektől nagyon kevés védelmet kap. Ezt ki lehet venni a pártpolitika égisze alól, a kontextus tágasabb, de a hatalmi berendezkedés még inkább felerősíti, veszélyesebbé teszi a terepet, és modellül szolgál az indulatok kiélésére.
hvg.hu: Hogyan tudunk ezek ellen védekezni?
B. Gy.: Sokan adnak erre konkrét választ: elhagyják az országot. A másik módszer az, hogy visszavonulunk a magánéletbe. Már ha hagyják. Van olyan társadalomtudós, aki például inkább nem mond semmit, mert nem lát kiutat, és ártani nem akar. Inkább nem szólal meg. Van olyan is, aki felveszi a kesztyűt. Én a cselekvés híve vagyok, mert csak úgy, az idő múlásával nem fog jobbulni semmi. Az olyan, mintha azt várnánk, hogy a házunk idővel magától kitatarozódjon, a saját bölcs belátásából kifolyólag. Van egy kezdeményezésünk, a Civil Csoport Hétvége nevű rendezvény, ahol egy-egy hétvégén pszichoterápiás eszközökkel megpróbáljuk átélni a jelentkezőkkel együtt a demokratikus párbeszédet, főleg a nehézségeit. A reményeink szerint olyan élményhez jutnak, ami nem elválaszt, hanem összehoz.
hvg.hu: Kik látogatják ezt? Annak lenne értelme, ha olyanok mennének, akik nem értik a demokráciát.
B. Gy.: Mi sem értjük. Persze világos, hogy azok nyitottak erre, akik amúgy is nyitottak. A bármikori aktuális regnáló erő szavazói az adott időszakban inkább csak szégyenkeznek, vagy inkább nem is gondolkodnak arról, hogy mi történik. Mindenesetre véleményt kevésbé hajlandóak formálni. Ha kétely merül föl, a válaszuk gyakran az, hogy végre valaki csinál valamit. Ha rákérdezünk, hogy mit, arra azt mondják: hát, amit kell!
Van egy olyan elmélet (Wilfred Bioné), amely szerint az emberi kommunikációnak vannak alfa és béta elemei: az alfa elem azt jelenti, hogy átérzek valamit, átgondolom, és úgy közlöm. A béta elemek viszont nem igazi gondolatokat közvetítenek, hanem gondolat előtti állapotban felsejlő töredékeket: amit nem emésztettünk meg. Ezeknek a közlése látszólag ugyanolyan felnőtt módon történik, hiszen szavak hangzanak el, de valójában ezek a szavak nem gondolatokat közvetítenek, hanem csak ürítési szerepük van, amelynek során megszabadulunk a felhalmozódott méreganyagtól. Emésztőgödörként használjuk azt a közeget, ahol ürítünk, a közösség dolga pedig, hogy eméssze.
A hatalom részéről a béta elemek funkciója, hogy egy hamis valóságot hozzanak létre, eltakarják a dolgokat. Vannak beszélőgépek, bekapcsolsz rajtuk egy gombot, de semmit nem jelent, amit mondanak, vagy pont ellentétes a valósággal.
hvg.hu: A befogadó részéről ez mit feltételez? Tompaságot, butaságot?
B. Gy.: Attól tartok, olyan társadalomban élünk, amelynek csak egy icike-picike része jutott el oda, hogy közéleti témákban valós gondolatai legyenek, hogy úgymond polgárosodjon, hogy tulajdonilag és így végül szellemileg független legyen az állam hatalmi ráhatásaitól. Ennek komoly történelmi, társadalomszerveződési okai vannak. A társadalom nagy része nem lát rá a helyzetére, nem tudja, hogy mi van vele, viszont nagyon sok frusztráló érzést él át, miközben nem tapasztalja, hogy a közösség egésze őt megértené. Ezért megrekednek az emberek a valós gondolat szintjét meg nem ütő gondolatok szintjén, melyek csupán a közérzetét fejezik ki – az ürítő funkcióval ezeket tudja elmondani. Erre a kormányzati kommunikáció pedig tökéletesen rímel: homályos, ellentmondásos, sejtető kommunikációt kapunk, amikhez épp olyan homályosan, de érzetileg erősen lehet kapcsolódni. Így kialakul egy összekapcsolódás a hatalom ködös nyelve és a tömeg önmeghatározási bizonytalansága között, ami masszív lesz, kovalens, erős. Semmi nem jelent semmit, de az bármit jelenthet.
Fotó: Fülöp Máté

hvg.hu: Megrázó lenne azt feltételezni, hogy senki sem gondolkodik idehaza.
B. Gy.: Ez nem így van szerencsére. Akik gondolkodnak, azok meg gyakran tévednek, mert a gondolkodás veszélyes üzem. Illetve őket mostanában nem is értik, nem illenek bele a képbe. Ha egy életcélt ki kellene tűznöm, az az, hogy megtanítsuk az embereket az alfa kommunikációra a béta helyett. Ne mondjon semmit, nekem is lehetnek illúzióim.
A probléma az, hogy újratermelődik az a kommunikációs rendszer, amiben én is felnőttem: az állítások, mint pl. a szocializmus szívós, bár kissé lassúdad építése, meg amit közben éreztünk, nem fedte egymást, de elvoltunk vele. Ez pazarlás.
hvg.hu: És akkor hogyan próbáljunk mégis boldogulni? Ön mit csinál?
B. Gy.: Én úgy, hogy például nem olvasok kommenteket, mindenki bétázgasson magában vagy járjon inkább vécére, ennek talán amúgy is kár teret adni. De egy sajátosan ártalmas törvénykezési vagy kormányzati akciósorozat után nagyon fel tudom izgatni magam, és napokig nem alszom. Nyáron könnyebb, mert akkor nem olvasok annyit: az ég figyelemreméltóan kék, a fű meg konkrétan zöld. A tél közeledtével szaporodnak az impulzusok, ami engem konstruktív akciókra sarkall: ez lehet cikkírás, vagy beszélgetés, vagy a civil csoportunk körüli barkácsolás. Ez át tud lendíteni a csüggedtségen, az apátián és a tehetetlenségen.
hvg.hu: Nem gondolkodott soha azon, hogy elhagyja a terepet?
B. Gy.: Akármilyen bizarrul is hangzik, én szeretek itt élni. A hivatásom, a pszichoterápia pedig nagyon nyelvi, magyarul tudom jól végezni a munkám. Ezt szeretném folytatni – és ide kötnek az emberek.
hvg.hu: A legfrissebb adatok szerint 350 ezer emigráns magyar van kint. Ha visszajönne egyszerre egy nagyobb tömeg, a nyugati demokráciákban szocializálódott beállítottsággal, ők sem tudnának forradalmat csinálni, és változtatni?
B. Gy.: Ebben nem hiszek. Azért mentek el, mert nem tudtak beleilleszkedni az itteni rendszerekbe, pl. mert magas szintű tudással rendelkeznek, ami nem passzol ebbe a darabos, kialakulatlan itteni világba, vagy nem értékelik. Persze a fordítottja is igaz, hogy valaki nívós munkát végzett itthon, csak nem kapott érte kutyafülét se. Inkább felszolgál kint, csak mosolyogjanak rá az emberek.
hvg.hu: Ezekből a magasan képzett, nyitott gondolkodású emberekből nem lehetnének későbbi döntéshozók?
B. Gy.: Annál óvatosabb vagyok, hogy azt feltételezzem, hogy jön egy csodálatos vezető vagy egy felmentő sereg. Az a filmekben van, amikor a fák tömegesen a jó oldalra állnak. Hogy az emigráns tömeg hazamozdulna és megmentene minket a saját hülyeségünktől? Nem. Mi vagyunk a társadalom. Nem fogja senki más megcsinálni helyettünk. Jön egy csodálatos csoport vagy egy fantasztikus vezető? Köszönjük, ezzel már próbálkoztunk.
Bánki György
Pszichiáter, publicista, a Színház- és Filmművészeti Egyetem óraadója, a kilencvenes években a kulturális-irodalmi folyóirat, a Törökfürdő szerkesztője volt. Kamaszkorában író szeretett volna lenni, de elmondása szerint nem volt elég bátor hozzá. Pedig a művészlét családi vonás, édesanyja műfordító (Bánki Vera), nagyapja grafikus művész volt (Fery Antal), igazi bohém, akinek az állt az ágya fölött, hogy Itt nyugszik Fery Antal. 18 évesen az orvosira jelentkezett, és "pechére" fel is vették, de most már látja tanulmányainak értelmét a pszichiátriai praxisában. "Nem tudtam, hogy ki vagyok, és még nem is akartam eldönteni, és inkább egy polgári egzisztencia irányába indultam el, mint egy bizonytalan tehetséggel, egy bizonytalan egzisztencia irányába". És ez a döntés szerinte ma sem hangzik hülyeségnek.

2014. október 25., szombat

Iránban ismerik a hun-magyar nyelvet – Nemzeti kincsként őrzött Iszfaháni kódex és a Krétai kódex

2013. 
Miért is HUNGÁRIA Magyarország? Hun szótár került elő Iránból isz(?): 5-700-ból. Ajánlom Mellár Mihály krétai és Borbola János egyiptomi kutatási eredményeinek megtekintését is. (Rendkívüliek) Hosszú ideig ismeretlen volt a nyelvészek számára a hun nyelv, mert mindössze 3 ital nevét ismertük. Az Iránban nemzeti kincsként őrzött Iszfaháni kódex és a Krétai kódex azonban most feltárja a hun nyelv rejtelmeit. A kódexek i.sz.(?) 500 körül illetve 700 táján készültek.
Végtelenül érdekes a két kódex által feltárt hun nyelv összevetése a mai magyar nyelvvel:
Nap = napi
víz = vezi
tenger = tengir
rengeteg, tengernyi = tegngirdi
só = sava (v.ö. sava borsa)
tó = tava
hó = hava, havas
szél = szele
száraz = sziki (v.ö.;Ég a napmelegtől a kopár szík sarja;)
lejtő = lüthü
völgy = vüldi
folyómeder = tur (hol a kis Túr siet beléje…………..
erdős hegyvidék = kert
hegyalja = soprun
ország, uralom: urruság
lakatlan határsáv = gyepű
kapu = kapu
vár = vara
szó = szava
had = hada
kard = szurr (szúr is dőf is
nyil = neil
tegez = thegisz
balta = balta
sisak = sisak
sarló = sarlagh
harcos = vitesi
kincs = küncse
kéz = kézi
szem = szöm, szüm (latjatok feleim szümtükkel…
száj = szá(h)
kopasz = tar
ősapa = ise ( a halotti beszédben; ,,terümtevé miü isemüköt Ádámut”)
felmenők = elüd (előd)
úrnő = aszuni (asszony)
tor = tor
bor = bor
sör = ser
vásár = vásár
por = poura
göröngy = bog
sár = sár
széklet, bélsár = sara
út = utu
kút = kutu
lyuk = liku
szag = szaghu
gömb = theke (nincs nálad boldogabb e földtekén;)
piramis = gula
valaminek a fele = vele
ma = ma
szám = szán
nem = nen
igen = éjen
kicsi = kücsü
baj = bű (bűbáj )
ész = esze
eszes, okos = eszisi
régi = avesi (avitt, avas)
kettő = keltü
tíz = tíz
tizenkettő = tiz hen keltu
húsz = khuszi
hatvan: hotu ben tiz
én = ejn
mi = minkh
ti = tikh
engemet = inkmüt
minket = minkhüt
nekem = nikhüm
én leszek = ejn leszim
mi leszünk = minkh leszinkh
te leszel = ti leszil
ti lesztek = tikh lesztikh
ez = ejsz
az = ajsz
ez itt = hit
az ott = hot
az ott távol = oti
kívül = küivüle
belül = béivüle
külön = klün
élő, eleven = eleved
bogár = mütür ( mütyür)
ló = lú
kutya = kutha
sáska = saska
légy = ledzsi (magyar-madzsar;)
béka = béka
bagoly = bagialu
sas = sas
hal = kala
teve = tüve
sás = sás
virág = viragh
moha = muha
alma = alma
árpa = árpa
fa = fo(a?)
tő (növény töve) = tüvi
fű = föve ( föveny)
falevél = zize ( hangutánzó szó zizeg?)
menni = menin
jönni = jüven
járni = járin
teremni = termin
tűrni, elviselni: türen
szagolni = szaghin
tudni = tondin
(fel)avatni, felkenni = kenin
fújni = fuvin
közösülni = batten ( b@-ni)
ha = cha
hol = chol
hová = chowrá
mi = mi
ki = ki
hány = kháni
be = béh
át, által = alta
szét = szeit
rá = wra
Ragozás:
-on, -en, -ön = hen
-ban, -ben = ben
-ba, -be = be
-ra, -re = wra
A főnevek többes száma végmagánhangzó nélküli tő + -ekh. A mássalhangzóra végződő szavak nál tő + -kh.
A tárgy ragja: magánhangzóra végződő szavaknál -t végződés; mássalhangzóra végződő szavaknál -et végződés.
A birtokjel: magánhangzóra végződő szavaknál -je végződés; mássalhangzóra végződő szavaknál -é végződés.
A részeshatározó ragja: egyes szám: -neki; többes szám: szótő +-ekhneki.
A hely- és képeshatározó ragja: tő + -étül szóvégződés.
Birtokos személyragos főnevek:
nyilam = neilim nyilaim = neiliam
nyilad = neilit nyilaid = neiliat
nyila = neilej nyilai = neiliaj
nyilunk = neilinkh nyilaink = neiliankh
nyilatok = neilitekh nyilaitok = neiliathakh
nyiluk = neilekh nyilaik = neiliakh
A fellelt hun szavak mintegy fele mutat magyar nyelvi rokonságot. A fenti válogatás közülük is csak azt a keveset tartalmazza, amelyek most 1500 évvel később a mai magyar fülnek egyértelműen beazonosíthatóak. A fenti kivonat Dr. DETRE CSABA írása alapján készült. A felfedezés mind a nyelvészetnek, mind az őstörténet kutatásnak hatalmas lökést adhat.
Mérvadó nyelvészi vélemények szerint a kódexekből napvilágot látott részek egy olyannyira egyedi nyelvi rendszert fednek fel, hogy gyakorlatilag kizárt a hamisítás lehetősége. A Magyar Tudományos Akadémia hallgat a témáról. Minden követ meg kell mozgatnunk, és ha léteznek ezek a kódexek, akkor a föld alól is elő kell keríteni őket. Eddig a MTA nem tett közzé hivatalos állásfoglalást ez ügyben.
Források:
A Nyelv és Tudomány aprólékosan kidolgozott válasza a hírekre
Egy bizonyos dokumentum nagyon nagy karriert futhat be az interneten, mert néhány napon belül többen is elküldték nekünk. Ugyanakkor régi ügyről lehet szó, hiszen egy olvasónk már márciusban bekommentelte. Nos, nem fogjuk a teljes írást közölni, csak egyetlen kérdésre fogunk válaszolni: miért nem foglalkozik a kérdéssel a Magyar Tudományos Akadémia?
Felhívjuk azonban olvasóink figyelmét arra, hogy az alábbi írás nem a Magyar Tudományos Akadémia vagy valamely intézményének hivatalos állásfoglalása, csupán annak magyarázata, hogy feltehetően miért nem érzik szükségességét az állásfoglalásnak. A cikk írása során vagy azt megelőzően a kérdésről az MTA egyetlen munkatársával sem konzultáltunk.
Az ominózus írás egy szólistát tartalmaz, nézzük a bevezetőt!
Hosszú ideig ismeretlen volt a nyelvészek számára a hun nyelv, mert
mindössze 3 ital nevét ismertük. Az Iránban nemzeti kincsként őrzött Iszfaháni kódex és a Krétai kódex azonban most feltárja a hun nyelv rejtelmeit. A kódexek i.sz. 500 körül illetve 700 táján készültek. Végtelenül érdekes a két kódex által feltárt hun nyelv összevetése a mai magyar nyelvvel:
Nézzük először is, mi deríthető ki a szöveg állításairól. Mivel arra szeretnénk rámutatni, hogy nem kell nagy tudósnak lenni ahhoz, hogy ellenőrizzük a szöveg állításait, kizárólag a magyar Wikipédiára fogunk utalni. (Ez természetesen nem jelenti, hogy a Wikipédia minden esetben megbízható, de a mindennapi halandó számára mégis csak ez a leginkább kézreeső forrás.)

A Vank katedrális, az örmények nagy iszfaháni temploma
(Forrás: Wikimedia Commons)

A szöveg azt állítja, hogy (a szöveg szerint korábban) csak három hun szót ismertünk, és mind a három italt jelent. Nos, a Wikipédiában, ha nem is könnyen, de megtalálhatjuk a három ismert hun szót:
sztrava ‘halotti tor’ – ez biztosan szláv
medosz ‘mézsör’ – ez is valószínűleg szláv
kamon ‘kölessör’ – ennek eredete teljesen bizonytalan
Persze nem olyan forrón isszák a tort, hogy a szavak etimológiájára vonatkozó állításokat komolyan vegyük, azt mindenesetre látjuk, hogy a három ismert szó közül csak kettő jelent italt. Kérdés, hogy aki ezekre az adatokra is ilyen pontatlanul hivatkozik, komolyan vehető-e.
Nézzük meg, mit tudhatunk az emlegetett kódexekről! Az Iszfaháni kódexnek a magyar wikipédia külön szócikket szentel, és ugyanehhez a szócikkhez vezet a Krétai kódexkeresőkifejezés is. Lássuk, mit tudunk meg a szócikkből!
Sárközy Miklós iranista, egyetemi tanár szerint ilyen kolostor nem létezik Iszfahánban, a szöveget pedig „felfedezőjén” kívül nem látta senki semmilyen formában. A szójegyzéket állítólagos felfedezője, Detre Csaba geológus egy gyermekeknek szóló kifestőben publikálta.
Sajnos a Wikipédia által hivatkozott Heti Válasz-cikk már nem található meg a jelzett helyén, de címe és az urlben szereplő szám alapján könnyen azonosítható. (Megjegyzendő, hogy a cikk előzményéül szóló másik írás a Heti Válasz honlapján is rosszul van linkelve…) A cikk szövege szerint:
A magyarság hun eredetének megdönthetetlen bizonyítékaként említette például a csoka56 nevű fórumozó a Heti Válasz honlapján az “Iszfaháni kódexet”. A szöveg egy örmény-hun szószedet, s állítólag a magyar és a hun nyelv rokonságát bizonyítja. A világszenzáció (a hun nyelvről csak néhány szó alapján próbál találgatni a kutatás) erejét gyengíti, hogy “felfedezője”, az örmény származású nyugdíjas geológus, Detre Csaba egy gyermekeknek szóló kifestőkönyvben tette közzé a szöveget.
E forrás állítólag az iráni Iszfahán Szurb Khács nevű örmény kolostorából származik. “Mint a legtöbb iráni nagyvárosban, Iszfahánban és környékén is élnek örmények. Ilyen nevű kolostor azonban nem létezik, és a szöveget se fényképen, se fénymásolaton, se mikrofilmen nem látta még senki” – mondja a Heti Válasznak Sárközy Miklós iranista, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója.
Minden jel arra mutat tehát, hogy a Wikipédia információja hiteles. Olyan adatot, mely ezeket az állításokat cáfolná, máshol sem találtunk. Sőt, a kifestőkönyvben való publikálást a szerzőhöz közel álló források is megerősítik. Talán már érthető, miért nem veszi komolyan ezeket az állításokat az MTA.

Iszfahán főtere
(Forrás: Wikimedia Commons / Fabienkhan / CC BY-SA 2.5)

De álljunk csak meg! Ha nem is ellenőrizhetőek maguk a források, attól még lehetnek hitelesek! Hiszen vannak nyelvemlékek, melyek csak másolatban maradtak meg! Biztos, hogy semmit sem lehet kezdeni ezekkel az adatokkal?
Kétes adatok
Ami rögtön feltűnhet, hogy bár egy iráni örmény kolostorból került elő a kódex, az adatok mai magyar helyesírással szerepelnek. Igaz, erre „magyarázatot” is kapunk: „A teljes hun fonetikus jelrendszer és örmény átírására sincs itt technikai mód.” Nem világos, milyen „hun fonetikus rendszer”-ről van szó – aligha hun fonetikus legjegyzésről, hiszen a szólista „örmény (I) ill. görög (K) szövegek alapján” készült. Ez utóbbit feltehetően úgy kell értenünk, hogy örmény, illetve görög betűs szövegek alapján. Ennek viszont elelntmond az alábbi szövegrészlet:
A hun betűk száma megegyezik a klasszikus örmény betűk számával, eltekintve az örményben nem létező Ü betűvel. Ezt az örmény átírásban UJ-nak vagy a görög Y alkalmazásával jelölik. A hun szövegek minden valószínűség szerint a fonatikus betűkön túl szótagjeleket is használ ligatúra-szerű összetételben. A magyar fonetika szerinti átírást az örmény betűjelek alapján végeztük el, tudvalévő az örmény betűrendszer a legfonémhűbb az írás története során. Az nem dönthető el bizonyosan, hogy a hun betűk tökéletes megegyzése az örménnyel eredeti megegyezés-e vagy csupán egy „interpretatio armenica“.
A nehezen értelmezhető szöveg hun betűkről beszél. Ha az eredeti kódexekben vannak ilyen hun betűk, akkor nem világos, miért csak „minden valószínűség szerint” használt szótagjeleket. Ha viszont nincsenek, akkor mire épül ez a feltételezés?
A szöveg szerint a szerző a következő „betű”-ket használta az átírásban
a, á, b, c, cz, cs, csh, d, dz, dzs, e, é, f, g, gh, gy, h, ch, i, j, k, kh, l, ll, m, n, o, ö, p, ph, r, rr, s, sz, ssz, t, tz, th, u, ü, v, w, z, zs.
Ha feltételezzük, hogy a magyar ábécében meglevő betűk hangértéke megegyezik a ma szokásossal, akkor sem világos, milyne hangokat jelölnek a következő betűkapcsolatok: cz, csh, ch, gh, kh, ph, tz, th, w. Az örmény hangrendszer ismeretében arra tippelhetnénk, hogy a h-végűek hehezetes mássalhangzók, de [gh] nincs az örményben sem. A cz és a tzesetében teljesen tanácstalanok vagyunk. Az sem világos, hogy a sejthetően hosszú mássalhangzókat jelölő ll, rr, ssz betűkapcsolatokat miért kell külön felsorolni.
A szerző látszólagos gondossággal megjegyzi: „Mintahogyan az örményben sincs TY és NY mássalhangzó, úgy a hunban sincs jelölve”, s mint fent láthattuk, arra is fgyelmet fordít, hogy az örményben nincsen [ü]. Ugyanakkor azonban az örményben nincs meg néhány további hang, illetve neki megfelelő betű, amelyet a fenti felsorolásban és a szólistában megtalálhatunk: [á] és [gy]. (A fenti felsorolásban eleve 44 „betűt” találunk, holott az örmény ábécében legfeljebb 39 van. Ha levonjuk azokat a „betűket”, amelyek feltehetően csupán hosszú mássalhangzókat jelölnek, akkor is 41 marad.)
További probléma, hogy a [p]-t és a [b]-t, a [t]-t és a [d]-t, illetve a [k]-t és a [g]-t a keleti örmény pont fordítva jelöli: a leírásból nem derül ki, hogy a kódex az átírás a keletin vagy a nyugatin alapul-e. Sőt, a minimális gondosságot az jelentené, ha pontosan le lenne írva, hogy melyik örmény betűt miként írja át a közlő. Ezzel kapcsolatban nem lehet technikai nehézségekre hivatkozni, hiszen ezek elérhetőek, amint a linkelt wikipédiás oldalon látható is. Arról nem is szólva, hogy a görög ábécé egészen más jelekből áll: a két forrást tehát nem lehetne összemosni.
De nem csupán az átírással kapcsolatban van probléma. A leírás tartalmazza a ’nyíl’ szó összes személyragozott alakját. Ez csak akkor lenne lehetséges, ha az összes alak szerepelne a kódexek szövegében. Ez azonban eléggé valószínűtlen: a nyilaitok alak pl. még a terjedelmes nyelvtörténeti korpuszban sem fordul elő.
További furcsaság, hogy a kódexekben állítólag szövegek szerepelnek (bár a neten egyes források hun–örmény szótárról beszélnek), ám mi mégis csak a szövegekben szereplő szavakról kapunk listát. Miért nem láthatjuk a szövegeket is? Hiszen ha találunk egy nyelvemléket, az első lépés, hogy a szövegét publikáljuk (természetesen fényképmásolat kíséretében). Mi több, a szövegpublikáció első lépése, hogy arról számolunk be, miként bukkantunk rá a nyelvemlékre, azt hol tárolják, leírjuk a kódex külsejét, továbbá minden rendelkezésre álló információt a történetéről… Persze okkal félünk, hogy az MTA sötét titkosügynökei útra kelnek, hogy megsemmisítsék ezt az értékes forrást – ebben az esetben viszont annál inkább arra törekszünk, hogy minél több helyen, minél részletesebben publikáljuk felfedezésünket, még mielőtt minket magunkat is eltesznek láb alól…

Az iszfaháni zsinagóga sok értékes régi iratot rejt. Vajon vannak-e közöttük hun nyelvemlékek?
(Forrás: Wikimedia Commons / Hamed Saber / CC BY-SA 2.0)

Megszólaltatható-e az akadémia?
A körlevél vége az akadémia szerepét firtatja:
Mérvadó nyelvészi vélemények szerint a kódexekből napvilágot látott részek egy olyannyira egyedi nyelvi rendszert fednek fel, hogy gyakorlatilag kizárt a hamisítás lehetősége. A Magyar Tudományos Akadémia nagyon hallgat a témáról.
Kérdés azonban, hogy kik lehetnek azok a mérvadó nyelvészek. Miért nincsenek név szerint említve? Miért nincsenek felsorolva azok a publikációk, amelyek a kérdéssel foglalkoztak? (Az „egyedi nyelvi rendszer” értelmetlenségéről ne is szóljunk: ha lenne is ilyen nyelvemlék, annak a magyar nyelvtörténet szempontjából lenne jelentősége.)
A levél így folytatódik:
Én egyetlen reakciót tartok elfogadhatónak részükről:
“Minden követ megmozgatunk, és ha léteznek ezek a kódexek, akkor a föld alól is előkerítjük őket.”
De ezt sajnos még nem mondták. Bármi más válasz pedig mellébeszélés. Mert ha már a nyomára bukkantunk ennek az anyagnak, akkor az MTA feladata az eredeti kódexek felkutatása. (A neten megjelent, hogy az MTA egy irodistája küldött valahova Iránba egy levelet, amire nemleges választ kapott, vagyis lerázták, és az MTA ezzel lezártnak tekinti az ügyet.)
Különösen komikus a zárójelben szerepelő információhalmaz: nem közli, hogy a hír hol jelent meg, személy szerint ki, hova és milyen tartalmú levelet küldött. Nekünk ilyen vonatkozású hírre nem sikerült rábukkannunk. Ráadásul nem világos, hogy e szöveg alkotója szerint mit is kellene tennie az MTA-nak, különösképpen pedig mi olyat, melyet bárki más ne tehetne meg. Hiszen ha a hír annyira megalapozott, miért nem ül repülőre valamelyik kereskedelmi tévé sztárriportere, és látogatja meg az iszfaháni kolostort? Hiszen nyilván óriási nézettséget produkálna a kódex bemutatása…
A levél a következőképpen zárul:
Tény, hogy az MTA nem tett közzé hivatalos állásfoglalást az ügyben. Noszogassuk őket emberek, hogy dolgozzanak a pénzükért!!! És hogy ne kelljen annyi évet várni, mint amennyit a Tárih-i Üngürüsz krónika napvilágrahozására kellett.
Nem világos, mit is várnak az MTA-tól, hiszen most csak állásfoglalást kérnek (ami aligha lehet más, mint hogy az egész ügy komolytalan), vagy pedig azt, hogy kerítsék elő a kódexeket „a föld alól is”. A Tárih-i Üngürüsz krónikája pedig aligha vonható ide: nem nyelvemlékről, hanem történeti dokumentumról volt szó. Története sem hasonló, hiszen első felbukkanásakor Vámbéry és Budenz is ismertette, majd feledésbe merült. Újbóli előkerülése után egy évtizeddel viszont teljes fordítása is megjelent: ez a munka nagyságát és nehézségét tekintve nem mondható hosszú időnek.
Összefoglalva elmondhatjuk: az állítólagos hun nyelvemlékek körül folyó hisztéria teljesen komolytalan. A felbukkanó információk csöppet sem hitelesek, éppen ezért az akadémia részéről pontosan az lenne a pénzkidobás és pazarlás, ha foglalkozna az üggyel.
Nyest, magyarno.com

Stratégiai jelentőségűvé vált az élelmiszeripar

2014. október 23.elelmiszer.hu
A Joint Venture Szövetség konferenciája: A magyar élelmiszergazdaság fejlődési lehetőségei és finanszírozása.
Világszerte felértékelődött az élelmiszeripar szerepe, jelentősége a globális népességnövekedéssel párhuzamosan egyre inkább nő. Magyarország adottságai és a világpiaci környezet együttesen komoly esélyt jelentenek az ágazat hazai szereplői előtt, különösen mivel fejlődési igényeik a kormányzati szándékokkal is egybecsengenek. Utóbbi szerepe felbecsülhetetlen, tekintve hogy jelentős hátrányt kell ledolgoznia a magyarországi feldolgozóiparnak ahhoz, hogy érdemben ki tudja használni a lehetőségeket – összegezhető a Joint Venture Szövetség (JVSZ) A magyar élelmiszergazdaság fejlődési lehetőségei és finanszírozása címmel, október 16-án megrendezett konferenciájának tanulsága.
A rendezvény házigazdájának képviseletében Balássy László, az MKB Bank Zrt. vezérigazgató helyettese köszöntötte az ágazat megjelent szereplőit. Nyitóbeszédében az élelmiszeripar jelentőségének az elmúlt 25 évben bekövetkező folyamatos hanyatlására hívta fel a figyelmet, mondván, míg a ’90-es években a GDP 20 százaléka származott innen, addig mára legfeljebb 5 százalékra tehető az aránya. Hangsúlyozta, ilyen agráradottságokkal rendelkező országban a minimális cél kizárólag a rendszerváltás körüli évekre való szint újbóli elérése lehet, de természetesen ennek módja csak a korszerű technológia alkalmazásával, a versenyképesség növelésével, nem pedig az össztermelés beszűkítésével lehetséges. Ígérete szerint az MKB Bank ennek megfelelően igyekszik a mindehhez szükséges finanszírozási igényeket kellő mértékben kiszolgálni.
Ezt követően Glattfelder Béla, Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára vette át a szót, aki mindenekelőtt a megváltozott világpiaci viszonyokra, a világ ugrásszerűen növekedő népessége által kínált lehetőségekre hívta fel a figyelmet. Az egyik legalapvetőbb élelmiszer példáján szemléltetve elmondta, míg Magyarország éves szinten 3-5 millió tonna kukoricát értékesít, addig az Európai Unió mérlege ebből a szempontból erős deficitet mutat. Ugyanakkor véleménye szerint komoly probléma, hogy míg hazánk lényegesen többet termel, mint amennyi a hazai felhasználás szempontjából szükséges, komoly versenyhátrányt jelent, hogy alacsony feldolgozási szinten értékesítünk a világpiacon. Azaz mindenképpen a hozzáadott érték növelése, a hazai élelmiszer-feldolgozóipar erőteljes fejlesztése szükséges ahhoz, hogy a kínálkozó lehetőségekkel élni tudjon Magyarország. Az ipar fejlesztésének igényével nem vagyunk egyedül, az EU 2020-ra az ipari termelés GDP arányát 20 százalék fölé akarja emelni, Magyarország célja azonban ennél lényegesen ambiciózusabb. Az újraiparosítási program révén a 30 százalék lenne a kívánatos eredmény, vagyis az, hogy az itthon megtermelt javak hatékonyabb felhasználása révén Európa éllovasaivá váljunk.
Ennek eszköze elsősorban a támogatási pénzek hatékonyabb szétosztása lesz, melyekről ugyan még folynak a tárgyalások az Unióval, azonban a kormányzat szándékai szerint mindenképp a következő alapelveket fogják követni: támogatható lesz valamennyi KKV által végzett, tényleges feldolgozást eredményező tevékenység, továbbá, ahol csak lehetséges, a vissza nem térítendő támogatásokat, vagy azok minél nagyobb arányát részesítik majd előnyben. Támogatható lesz minden olyan fejlesztés, ami kapacitásbővítést eredményez, vagy annak eléréshez elengedhetetlenül szükséges. Utóbbi esetben azonban komoly jelentőséggel bír majd a fenntarthatósági szempontok érvényesítése is, azaz ahol lehetséges, a megnövekedett energiaigényt megújuló forrásokból kell fedezni, vagy azok alkalmazására alkalmassá kell tenni a megvalósuló fejlesztést. Ugyancsak támogathatóvá válik a megújuló energiák alkalmazása, elsősorban a hőenergia, emellett pedig az új munkahelyek teremtését eredményező fejlesztések is előnyt élveznek majd.
A következő előadásban Kapronczai István, az Agrárgazdasági Kutatóintézet főigazgatója igyekezett némi történelmi áttekintést adni a hazai élelmiszeripar elmúlt 25 évéről. A korábban elhangzottakat megerősítve elmondta, az élelmiszeripar egyre kiemeltebb fontosságú stratégiai ágazattá vált szerte a világon, melyet az élelmiszerárak - különösen az utóbbi években megugró - szintje, illetve volatilitása is alátámaszt. Ennek tükrében a hazai mezőgazdasági kibocsátás növekedése nagyjából ugyan megfelel az EU átlagának, azonban a velünk együtt csatlakozók adatait elnézve már korántsem olyan rózsás a helyzet. A hazai 22,7 százalék különösen a lengyelországi 50 százalékos, illetve a balti államok 60 százalékos növekedése mellett jelzi látványosan, velük szemben nekünk nem sikerült a későn csatlakozók előnyét kihasználnunk.
Kapronczai István ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy az ágazat Magyarországon az utóbbi 2-3 évtizedben nem volt még olyan kedvező gazdasági kondícióban, mint az elmúlt 2-3 évben. Vannak ugyan szerkezeti problémák, de összességében a pénzügyi helyzet kiváló, a támogatások mértéke, és ezen belül az uniós pénzek aránya egyre nő, a jövedelemtámogatások egy szintre kerültek a jövedelmekkel, azaz döntően már nem veszteséget finanszíroznak. Persze nem mindenhol van ez így, különösen a sertés- és baromfi ágazatok helyzete lesújtó.
Ezzel együtt azonban az élelmiszeriparon belül a termékpálya kritikus pontjaként határozta meg a feldolgozást, ami sajátos helyzetéből adódóan nagyon nehezen tud kitörni az erős érdekérvényesítő erővel rendelkező mezőgazdaság és a kereskedelem szorításából. Az ágazat fejlődési és jövedelmezőségi lehetőségeit erősen rontja a külföldi tőke folyamatos kiáramlása, melyet a hazai tőke nem tud kellő mértékben pótolni, de a támogatásokból is csak egy rettentő kis szeletet, alig 1 százalékot mondhat magáénak, ezért nem csoda, ha nem sikerül élni a kínálkozó lehetőségekkel. A főigazgató véleménye szerint dicséretes az a kormányzati szándék, ami 20 százalékra akarja levinni a jelenleg a piac harmadát lefedő külföldi termékek arányát, minden efölötti cél azonban már irreális. A kitörési pont mindenképpen a külpiacok felé történő mozdulás, pontosabban a félkész- késztermékek exportjának növekedése lehet csak, hiszen az alapanyaggal együtt lényegében munkalehetőségeket is kiviszünk az országból. „Nagyon fontos az élelmiszeripar prioritása, egy olyan átfogó stratégia elkészítése és megvalósítása, ami nemzetközi szinten is versenyképessé teszi az ágazatot. Ehhez jól, célirányosan kell elkölteni a 2015-2020 között rendelkezésünkre álló támogatási forrásokat.” – zárta előadását Kapronczai István.
Ezek után az élelmiszeripar különféle területeinek képviselői igyekeztek megosztani tapasztalataikat a jelenlévőkkel, reális alternatívákat mutatva a sikeres működésre, még alapvetően alacsony támogatottsági szint mellett is. Erdélyi István, a GALLICOOP Pulykafeldolgozó Zrt. elnök-vezérigazgatója a vállalat elmúlt 25 évének bemutatásán keresztül kiválóan szemléltette, hogyan lehet elsősorban a külső költségtényezőknek való kitettség fejlesztések útján történő visszaszorításával hosszútávon fenntartható, sőt folyamatosan fejlődni képes vállalkozást építeni. A mintegy 33 milliárd éves árbevételű, 46 országba értékesítő GALLICOOP ennek iskolapéldája.Mutsy Árpád, a Bio-Fungi Kft. ügyvezetője a gombatermesztés világába engedett némi bepillantást, elsősorban azt hangsúlyozva, hogyan lehet nyitott, átfogó stratégiai gondolkodással, körülményeink és lehetőségeink pontos felmérésével akár még egy ilyen komplex, összetett területen is sikerre vinni egy vállalatot.
Ezt követően Juhász Attila, a Juhászvin ügyvezető tulajdonosa foglalta össze a hazai bortermelés elmúlt negyedévszázadát. Elmondása szerint Magyarország páratlan adottságai, és az elmúlt évtizedekben megtett óriási út következtében kifejezetten szép jövő elé nézhet. A hazai borok karaktere, változatossága és kiváló minősége, továbbá a megfelelően rétegződött, kis- és nagytermelőket is magában foglaló piac mindezt viszonylag rövid idő alatt elérhetik, ehhez azonban célirányosan kell támogatni az egyes területeket. Véleménye szerint, míg a kistermelők előtt a borturizmus további fejlesztése kínálhat kitörési pontot, addig a nagyobb szereplők az ázsiai piacokon, különösen Kínában és Indiában találhatják meg a számításukat.
Ungvári Péter, a Pacific Óceán Kft. ügyvezető igazgatója saját példáján szemléltette, hogyan lehet egy kifejezetten hátrányból induló vállalatot sikerre vinni, még egy relatíve szűkös mozgásteret biztosító piacon is. A 2008-ban jelentős adósságokat és leromlott infrastruktúrát öröklő új tulajdonosi kör a minőségbiztosításban találta meg a kivezető utat. Ez jelentette ugyanis annak biztos módját, hogy a különböző kereskedelmi láncok saját márkás termékeinek megbízható, és egyre nagyobb részarányt magáénak mondható beszállítójává váljon a lekvárüzem. A láncok nemzetközi jelenlétére ráadásul korlátozott mértékben a külföldi terjeszkedés szempontjából is lehetett számítani. Mindez egy olyan szilárd alapot teremtett, amiről már bátrabban lehetett más irányokba is kezdeményezni, ezt pedig jelenleg úgy tűnik, a távol-keleti piacok, pontosabban Japán jelentheti, ahol már saját branddel, nagyobb árréssel kerülnek forgalomba a helyi igényekre szabott termékek.
Az előadások sorát Szabó Balázs, az MKB Bank Zrt. ügyvezető igazgatója zárta, prezentációjában konkrét formába öntötte a Balássy László köszöntőjében megfogalmazottakat, azaz részletesen is bemutatta azokat a finanszírozási konstrukciókat, melyek az ágazat szereplői számára is érdekesek lehetnek.
Az önálló előadásokat kerekasztal-beszélgetés követte, amelyet Császár László, az Élelmiszer Online főszerkesztője vezetett. A beszélgetés szereplői Bárány László, a Baromfi-Coop Kft. tulajdonosa, Takács Ferenc, az Aranynektár Kft. tulajdonosa, Mélykuti Tibor, az Alföldi Tej Kft. vezérigazgatója, és Dr. Miskucza Mária, a TÜV Rheinland InterCert Kft. élelmiszerbiztonsági területvezetője voltak.

Születésszabályozási spirál

Zahoránszki Brigitta | 2014.08.23. 
Elsősorban roma nők élnek a spirálos fogamzásgátlással, amelyet ingyenesen tesznek hozzáférhetővé a szociálisan rászorulóknak. A programot egyelőre sűrűn összetévesztik a sterilizálással. 

Hálásak a segítségért. A sülelmedi cigányasszonyok cáfolják a „spirálterorról” szóló híreszteléseket Kirsch Norbert felvétele 

Ingyen fogamzásgátló spirálokhoz juthatnak a nők Románia több megyéjében. A franciaországi alapítványi pénzekből finanszírozott, a nemkívánatos terhességek megelőzését célzó program 2011-ben indult általában a szegény nagycsaládosok számára, akik nem tudnak, illetve nem akarnak több gyermeket vállalni. Az ingyenes lehetőséggel a jövedelemmel nem rendelkező asszonyok élhetnek. A beavatkozásra eddig a máramarosi kisvárosban, Sülelmeden jelentkeztek a legtöbben, közülük is elsősorban a roma közösség női tagjai: csaknem 300-an kérték az ingyenes és hosszú távú fogamzásgátlást. Sülelmed polgármesterét kritikák is érték emiatt, a romajogvédő szervezetek diszkriminációval vádolták az elöljárót.
Önkéntesség és fogamzásgátlás
Máramaros roma lakossága folyamatosan nő, nem kivétel ez alól a Sülelmedhez tartozó Kelence sem, ahol a megye második legnagyobb létszámú roma közössége él. Bár a településen néhány éve új iskola és óvoda is épült, a sok gyerek miatt máris túljelentkezés van a napköziben. A cigánynegyedben nagyobb felújított, illetve új házakat is láthatunk. Ezekben főleg olyan családok élnek, akik jórészt külföldön dolgoznak, de sokan vállalnak időszakos munkát, napszámot, többen járnak nyáron áfonyát is szedni. A többség azonban mélyszegénységben él, és nem ritka a nyolc- vagy akár tízgyermekes család sem.
Ezt a helyzetet már az asszonyok is megelégelték, és amikor tudomást szereztek az ingyenes fogamzásgátlás lehetőségéről, rögtön igyekeztek élni is vele. „Nagyon nagy a családom, tíz gyermekem van, ha még több lenne, mihez kezdenék, dobjam őket a vízbe? Szegénységben élünk, kellett valamilyen megoldás” – mondta egy harminc év körüli asszony, karján a legkisebbik fiával. „Ingyen volt a spirál, csak az utat kellett fizetnünk, vonattal mentem be Nagybányára. Nem a polgármester jött, hogy menjetek, tegyetek magatoknak spirált, szó se róla, hogy kényszerített, önszántunkból mentünk, mert nem akarunk több gyermeket” – így egy másik asszony, aki hat kiskorú gyerekét neveli.
A kelencei roma lányok közül sokan már 15 évesen szülnek. Az idősebb asszonyok most arra buzdítják lányaikat, hogy használják ki a lehetőséget. Egy ötven év körüli nő arról számolt be, hogy négy gyermeket tudott vállalni, mindemellett nyolcat elvetett, inkább az abortuszt választotta. Az ő lánya is első gyermekét várja, de azt mondta, szülés után javasolni fogja neki a beavatkozást, hiszen nincs miből eltartani a népes családot. Azért is örül az ingyenes programnak, tette hozzá, mert így felfedeztek nála egy méhcisztát is, amit sikerült időben és díjmentesen kezelni.
A beavatkozás ingyenes, csak a 40 kilométerre lévő Nagybányára való utazást kell kifizetni. A családtervezési központba naponta érkeznek paciensek, az éves kontroll ugyanis kötelező. Van, aki rutinvizsgálatra jelentkezik, van, aki rendellenességet észlelve jön el. Egy 17 éves lánnyal találkozunk, akinek két és fél éves gyermeke van, de egyelőre nem szeretne még egyet. Most nehezet emelt, és úgy érezte, eltört a spirál. A központ vezető-nőgyógyásza a gyermekes nők nagy részének ezt a módszert javasolja egyrészt azért, mert közel száz százalékos a hatékonysága, ugyanakkor nyolc évig nincs gond vele. „A leggyakrabban használt spirálok T alakúak, réz ötvözettel. A szerkezet úgy hat, hogy nem engedi a megtermékenyítést, illetve megakadályozza a már esetlegesen megtermékenyített petesejt beágyazódását. A rézötvözetnek köszönhetően a spirálnak gyulladásgátló hatása is van”– részletezte a szakorvos.
Mi a diszkrimináció?
A szegénységben élő nők nemkívánatos terhességét megelőző, három éve indult programnak ellenzői is akadtak. Egyes bukaresti romajogvédelmi szervezetek szerint az eljárás diszkriminatív. Az önkormányzat szerint azonban félreértés okozhatta a felháborodást. Több roma képviselő információ hiányában ugyanis azt hitte, hogy a spiráltól az asszonyok meddővé válnak. Mivelhogy a spirál neve románul sterilet, valószínűnek gondolták, hogy az egyet jelent az ivartalanítással. Ezt viszont bármikor el lehet távolítani, és a nők ismét teherbe eshetnek.
Lucian Morar polgármester nem győzi hangsúlyozni: senkit nem kényszerített a beavatkozásra, és csak jót akart ezeknek a családoknak. „Inkább az diszkrimináció, hogy ezek a roma asszonyok egyrészt nem ismerték ezt a fogamzásgátló módszert, másrészt legtöbben anyagilag nem engedhették meg maguknak. Mi viszont elősegítettük az ingyenes hozzáférést”– összegzett a városvezető.
Egy rézötvözetű spirál ára mintegy 200 lej, az aranyötvözetűé ennél valamivel drágább. A spirálon kívül egyéb fogamzásgátlókat is kaphattak a nők, a gumióvszert és a tablettát azonban szinte senki nem választotta.

Turistacsalogató erdélyi kisvasutak

Makkay József | 2014.10.03.
Megy a gõzös. A kisvasúthálózat felélesztése igazi utazási csemegét kínálna a turistáknak (Csinta Samu felvétele)

Gyakran mondogatjuk, hogy Erdély Svájccal mérhető turistaparadicsom lehetne. Földrajzi fekvésétől és változatos domborzati formáitól fogva a természet szépsége itt az év minden szakában egyedülálló: a sok helyen lepusztult emberi környezetet még mindig ellensúlyozza az érintetlen táj. Erre egyre többen felfigyelnek Nyugat-Európában is: a turisztikai úti célokat reklámozó tv-csatornák hozzánk látogató stábjainak riportfilmjei bizonyítják, hogy mekkora az igény a nagyközönség által még becserkészésre váró újabb országrészek iránt. Erdély jórészt az európai turizmus szűz területe még.
Miközben egymást érik az uniós pénzekből épülő menedékházak, mutatós szállók, motelek, a turizmus infrastruktúrájához nélkülözhetetlen közlekedés, elsősorban az úthálózat minősége alig változott az elmúlt negyedszázadban. Nemcsak az Erdély legszebb hegy- és dombvidéki övezeteibe vezető műutak állapota gyatra, hanem a hagyományos vasúti közlekedés is leáldozóban: a főbb vasútvonalak főtengelyéről levált szárnyvonalak halódása immár tíz-tizenöt éves állapot. Pedig ki ne emlékezne a rendszerváltás előtt még virágzó erdélyi kisvasút-hálózatra: Máramarostól a Székelyföldig, Mócvidéktől Nagyszeben vagy Arad környékéig több száz kilométer, gyakorta festői környezetben kanyargó kis szerelvények szállították napi rendszerességgel a falvak ingázó népét a legközelebbi ipartelepekre, kisebb-nagyobb városok állomásaira. Mindez már a múlté: az ezredforduló romániai átalakulása a jobb sorsra érdemes kisvasúthálózat végét is jelentette.
Kalauzzsebbe vándorolt profit
Ma is jól emlékszem a kilencvenes évekbeli egyik utolsó kisvasúti kalandozásomra Torda és Abrudbánya között. Miután végigbóklásztuk a Tordai-hasadékot, felkerekedtünk, hogy átvonatozzunk az Aranyos völgyén. Talán éppen Alsó- és Felsőszentmihály állomásán ültünk föl a turistákkal teli vonatra. Addigra a helyi állomásépületek jegyárusait már szélnek eresztették, így a kalauzzal arról folyt az alkudozás, hogy a nem túl drága jegyet ki szeretnénk fizetni Abrudbányáig, tehát nem feketén akarunk utazni. Valószínűleg nem túl sok ilyen „őrülttel” volt dolga a jámbor jegykezelőnek, aki legális munkája helyett inkább arról győzködött, hogy fél áron is megúszhatjuk, rajta kívül ugyanis senki nem ellenőrzi az utasokat. Szolnoki közgazdász-barátom megjósolta, hogy az Aranyos völgye hosszan kacskaringózó, 30-40 kilométeres sebességgel „száguldó” kis szerelvénye sokáig már nem viszi az utasokat. Neki lett igaza: valamikor az EU-csatlakozás előestéjén olvastam a vasúttársaság vezetőségének közleményét, miszerint a szárnyvasutak, és a kisvasúthálózat teljesen ráfizetéses, üzemeltetésére, fenntartására nincs több pénz.
Szervezett turistacsoportok számára a tordai állomásból egy ideig még nagy ritkán elindult a pár vasúti kocsiból álló, aprócska dízelmozdony vontatta szerelvény, hamarosan azonban ennek is vége szakadt: a hetven kilométernyi sínpárt belepte a gaz, sok helyen bokrok dzsungelében vész el az Aranyos-parti románc. Nemrég egy kiránduláson próbáltunk a sínek nyomára bukkanni, de voltak szakaszok, ahonnan a síneket is felszedték már az élelmes fémgyűjtők.
Kisvasút-történelem
Az erdélyi kisvasút-hálózatot a Magyar Állami Vasutak (MÁV) építette ki, zömében a 19. század végén, jóval Trianon előtt. A Román Állami Vasutak (CFR) a rendszer működéséhez szükséges karbantartó munkálatokon kívül a kisvasúthálózatra pénzt nem költött: több helyen is a két világháború közötti kocsik és a gőzmozdonyok üzemeltek. Ezek rendbetételét, és újbóli elindítását ma már nem a hagyományos személyszállítás indokolná, hanem elsősorban a turisztikai látványosság. Ahogyan néhány éve még turisták százait vonzotta Háromszékre, a kovászna-komandói erdei vasút és siklópálya. A Kommandó környékén kitermelt faanyagnak a nagyvasúthoz szállítását végző kisvasúti szerelvények egy évszázadon át látták el ezt a fontos feladatot, a rendszerváltás után pedig turistákkal teli szerelvényt is húzott a Tündérvölgy irányába a muzeális értékként nyilván- tartott gőzmozdony. A kisvasút és a sikló megmentésére létrehozott Sikló Egyesülettől sokan a lehetetlent várták, amikor azt remélték, hogy civil összefogással újraéleszthető ez a szebb kort látott turisztikai és muzeális látványosság. Állami és helyhatósági közbeavatkozás nélkül azonban nemcsak Háromszéken, hanem sehol az országban nem lehet csodát tenni. Az egykori kisvasutak közül ma egyedül a Máramarosban található felsővisói üzemel az ukrán–román határvidéken igazi utazási csemegét kínálva a messze földről ide érkező turistáknak.
Ha volna regionális vagy éppenséggel országos elképzelés, a háromszéki és a mócvidéki kisvasút mellett turistavonzó látványosságként újraéleszthető lenne a szintén százéves arad-hegyaljai Gyorok–Pankota és Máriaradna útvonal, a Segesvárt Nagyszebennel összekötő vonalszakasz vagy a Nyárádmentén még pár éve kanyargó kisvasút is. 
Míg Magyarországon kisvasút-napokkal próbálják felhívni a figyelmet a szebb napokat megélt közlekedési formára, a Kárpát-medence legnagyobb kisvasúthálózatával rendelkező Erdélyben, az igazi turistaérdekességnek kínálkozó örökséget mindenki elfejtette.